puzsér róbert
Az NVB elutasította Puzsérék fellebbezését Berki Krisztián nyilvántartásba vétele ügyében
A Nemzeti Választási Bizottság hétfőn elutasította az Állampolgárok a Centrumban Egyesület fellebbezését, amelyet Berki Krisztián független főpolgármester-jelölt nyilvántartása vétele miatt nyújtottak be.Puzsér szerint senki nem akar vitázni rajta kívül
Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt a Facebookon folytatja gőzerővel kampányát a másik három jelölt ellen. Ma Berki Krisztiánt nem hozta szóba, csak Tarlós Istvánt és Karácsony Gergelyt bírálta amiatt, mert meglátása szerint egyikük sem akar vitázni, ezért „vitáznak a vitáról”. A neves publicista, rádiós, tévés személyiség azt gyanítja: Tarlós azért nem kíván vitázni, mert magabiztosan vezet, Karácsony meg azért nem, mert fél tőle. Mármint Puzsér Róberttől.Nézőpont Intézet: Nincs főpolgármester-váltó hangulat
Tarlós István egyedül is begyűjtené a szavazatok felét (50 százalék), így továbbra is jelentősen vezet a főpolgármesteri címért folyó versenyben – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb budapesti közvélemény-kutatásából.Hárommillió forintért vitázna Puzsér a Hír TV-ben Berki Krisztiánnal
Hárommillió forintot kért Puzsér Róbert azért, hogy részt vegyen a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában a Berki Krisztiánnal megrendezendő főpolgármester-jelölti vitán. Puzsér vitatja, hogy Berki törvényes úton gyűjtötte össze az indulásához szükséges ötezer ajánlást, az említett összeget pedig piaci árnak tartja, mivel szerinte leendő vitapartnere egy Hajdú Péterhez köthető valóságshow szereplőjeként indul az önkormányzati választáson.Puzsér Róbertnek elege van a teljes elitből, és nem hajlandó megnevezni a "kisebbik rosszat" Orbán vagy Gyurcsány közül (PS-videó)
Puzsér Róbert a Fővárosi Önkormányzat előtt mutatta be több, mint 6000 főpolgármesteri ajánlását egy sajtótájékoztató keretében. A Sétáló Budapest megálmodója kissé zaklatott állapotban beszélt arról, hogy a politikai centrum az EP-választást követően súlyos csapást szenvedett el, azonban kiállt amellett, hogy ő és csapata megalkuvás nélkül küzdeni fog, és kijelentette: "a centrum él". A főpolgármester-jelölt nemrégiben keményen nekiment a DK-nak, Gyurcsány Ferencnek és Vágó Istvánnak, mégis azt nyilatkozta, hogy bizonyos "ügyek mentén" hajlandó velük az együttműködésre. A PestiSrácok.hu helyszínen tartózkodó stábja megkérdezte Puzsért, hogy vajon ki a fő "ellenség", azonban a volt műsorvezető Tarlóst és az ellenzéket is keményen ostorozta, majd kijelentette, hogy a kisebbik rosszat sem fogják támogatni, nem hajlandó választani a két kurzus között, így tehát járják a saját útjukat. Nézzék meg videónkat!Puzsér is összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat
Összegyűjtötte a főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlásokat Puzsér Róbert, az Állampolgárok a Centrumban Egyesület jelöltje.És akkor Puzsér Róbert átvedlett Jakab Péterré
Igyekezett minimalizálni a még rá szavazni szándékozók számát Puzsér Róbert az M1 tévécsatorna péntek reggeli műsorában, amely a budapesti főpolgármester-jelölteket, illetve azok programját mutatja be élőben. Puzsér jakabpéteresre vette a figurát, és kitartóan sértegette a csatorna dolgozóit, illetve Fábián Barna műsorvezetőt, programjából azonban szinte semmit nem árult el.Utcahosszal vezet a Fidesz a választások előtti felmérés szerint: több, mint hárommillióan támogatják a kormánypártokat
Őrzi masszív többségét a Fidesz–KDNP a pártok népszerűségi versenyében: a polgári oldal a leadott szavazatok 53 százalékát szerezné meg egy aktuális választáson – derült ki a Nézőpont Intézet friss kutatásából. Közben az ellenzéki pártokkal szimpatizálók köre stagnált vagy csökkent az elmúlt hónapban. A Századvég felmérése szerint Tarlós Istvánnal, a Fidesz–KDNP budapesti főpolgármester-jelöltjével a fővárosiak 53 százaléka szimpatizál, a munkájával pedig még ennél is többen, 57 százaléknyian elégedettek.Karácsonyék utcahosszal lemaradva: alkalmatlan ellenzéki jelöltek versenye
A közelgő önkormányzati választások kapcsán a Századvég megvizsgálta, hogy a budapestiek hogyan vélekednek Tarlós Istvánról és az ellenzéki főpolgármester-aspiránsokról. A kutatás kitért arra is, hogy a választók hogyan látják az egyes jelöltek esélyeit az októberi választáson, valamint hogyan értékelik Tarlós István és Karácsony Gergely politikai kvalitásait.Ajánljuk még

















