rablás
Késsel raboltak ki egy magyar kamionsofőrt Brüsszeltől nem messze
Rátámadtak tegnap egy magyar kamionsofőrre az E40-es autópálya Brüsszelhez közeli parkolójában - írta meg az Origo a megtámadott férfi ismerősére hivatkozva. A sofőr éppen aludt, amikor sötétbőrű férfiak másztak be a fülkébe, pénzt és a telefonját követelték, és késsel fenyegették. A lap értesítette a külügyi tárcát, a hatóság pedig ma délután megerősítette a hírt.Cipőjébe rejtette a lopott milliót (VIDEÓ)
Egy idős, rászoruló férfi gondozását végezte az a nő, aki az ápolt figyelmét elterelve eltulajdonította annak megtakarított pénzét. A lopásról szóló bejelentést követően a rendőrök elfogták a gyanúsítottat, aki, mint kiderült, jobb híján cipőjébe rejtette a mintegy egymillió forintnyi készpénzt.Kiraboltatta magát a dohányboltos (VIDEÓ)
A biztonsági kamera előtt eljátszotta, hogy kirabolták, de a nyomozókat nem tudta becsapni – írja a police.hu. A gyanúsított a kihallgatás során arról beszélt, már napokkal előtte nagyobb összeget veszített, és ezt próbálta meg visszanyerni az este folyamán, de csak tovább halmozta a veszteségét. Éjfélre már 600 ezer forintot játszott el a dohánybolt bevételéből. A férfi a keletkezett hiányt egy megrendezett rablással akarta eltüntetni.Kaszkadőröket megszégyenítve rabolt ki egy banda kamionokat menet közben
Hollandiában a rendőrség elfogta azt az évek óta keresett mobiltolvaj bandát, amely haladás közben fosztogatott kamionokat.Robbantani akart és prostituáltak kirablását is tervezte S. Ábel (FRISSÍTVE!)
Harminc napra elrendelte S. Ábel előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) – értesült a PestiSrácok.hu. A döntés nem jogerős, mivel a védelem és az ügyészség is fellebbezett a végzés ellen. S. Ábelt rablás előkészületének és robbanóanyaggal való visszaélésnek a gyanújával pénteken este vették őrizetbe. A fiatalembert korábban azzal is vádolták, hogy az ELTE jogi karán 22 diákot akar megölni, “éppen annyit, ahány rossz évet élt addig”.Paprika spray-vel raboltak ki több embert a Balaton Soundon
Több embert is kiraboltak a Soundon, Tiesto koncertje közben, paprikasprével - írja 444. Akad olyan, akiről több száz ezer forintos ékszert tépték le, de nem ők voltak az egyetlenek akik így jártak.Fegyveres rablás miatt emeltek vádat tinédzserek ellen
Négy fiatalkorúval és ötödik, felnőttkorú társukkal szemben emeltek vádat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás miatt – közölte a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség. A három 15 éves, egy 13 éves, és egy felnőttkorú, 23 éves társuk két fiatalkorú kirablása miatt állnak bíróság elé.Elraboltak egy férfit, akit Dunakeszi külterületén megkötözve találtak meg
Vádat emeltek egy 41 éves férfi ellen, aki - még 2009-ben - két társával elrabolt, megvert, majd Dunakeszi külterületén megkötözve magára hagyott egy budapesti férfit azért, hogy a lakásában tartott készpénzt megszerezzék - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.Ajánljuk még
















