radics béla
Az egész élet, így az EP-választás is rockzene - Kosik Kristóf ügyvéd, a legendás Radics-gitár tulajdonosa a Polbeat vendége (ÉLŐ 19 órától)
Kosik Kristóf neves ügyvéd nemrég azzal került a hírekbe és a 888.hu nagyinterjújába, hogy megtalálta és megvette a fiatalon elhunyt magyar rocklegenda, a kommunisták által félreállított, ellehetetlenített Radics Béla legendás bíbor Gibson gitárját. A beszélgetés egyeztetésekor elmondta: hajlamos mindent a rock felől nézni, az európai parlamenti választás sem más, mint rockzene: a választó egy csodálatos szőke nő, akinek egy igazi szólógitáros udvarol, a másik tíz zenész meg egymással vitázik a csajon. Kosik Kristófot a páratlan hangszer felleléséről, a hard rock erejéről, Magyarország választásairól és a politika arcairól Huth Gergely mellett Vésey Kovács László kérdezi. Kollégánkról kevesen tudják, hogy a PestiSrácok.hu előtt egy felvidéki rockbandában kezdte, hiszen dobosként járta az éjszakát a Csak Van együttes tagjaként. Kosik Kristóf viszont maga is kézbe veszi a megkerült Gibsont; hamarosan az egykori Ifiparkban találkozhat vele a közönség. Az élő közvetítés szokás szerint kedd este hét órakor kezdődik az R56 Szabadságharcos Sörözőből, várjuk Önöket a helyszínre vagy ide, a monitor elé! Ajánljuk még
Hiába pedálozik Magyar Péter, Szegeden csak egy államférfi lesz
A klotyómanó napokig pörgött, porszemeket keresett a kórházi wc-ken, de hiába, Szegeden egy államférfi lesz, és az nem ő. Nekem csak egy kérésem lenne a Bors különszámát betiltó bíróhoz
A jogállam lényege, hogy kénytelenek vagyunk együtt élni az olyan bírói döntések következményeivel is, amelyekkel nem értünk egyet. Bütyök Szegeden is bemutatta az Orbán Viktor iránt érzett, csillapíthatatlan orális fixációját
Szegeden is bebizonyította szombaton Bütyök, hogy továbbra is menthetetlenül szerelmes Orbán Viktorba. Az áruló Magyar Péter szerint Orbán nem patrióta, hanem csak egy áruló
Van annak egy diszkrét bája, amikor egy áruló egy olyasvalakit bélyegez meg árulóként, aki politikai pályafutása során nemhogy nem hagyta magára a nemzetét, hanem annak tagjait a határokon túl is segítette és segíti.