radnai péter
Lassan az utolsó moszkoviták is kiöregszenek – Júliustól már nem az MGIMO-s Hardy Mihály a reptér szóvivője
"Elkapták az egyik ügynökünket Havannában... - Kár érte, kiváló ügynök volt." Nyár van és meleg, így talán megengedhető, hogy ezzel a Bud Spencer-Terence Hill filmidézettel viccelődjünk azon a híren, hogy már nem Hardy Mihály a repülőtér szóvívője. Annak ellenére idézzük a kultikus sorokat, hogy nincs bizonyítékunk Hardy hálózati szerepére. Ettől függetlenül az újságíró feketeöves moszkovita, az anyja orosz, ő maga a KGB-hez sorolt MGIMO-n végzett, moszkvai tudósító lett, majd MÚOSZ-szóvivő és alelnök, hogy közben a Bánó András-féle Egyenleg-botrányban megégesse magát. Hardy ezután a kereskedelmi tévéknél, majd a Tescónál folytatta, s végül a Budapest Airport szóvívője lett. Ott dolgozhatott nyugodtan, de július elsejétől új munka után kell néznie. Ha van kedve, valószínűleg tárt karokkal várja az ellenzéki média vagy valamelyik diktatúrát üvöltő civil szervezet. Ahogyan MGIMO-s társai közül olyan sokakat. Valahol szimbolikus, hogy harminc évvel a rendszerváltás után távozik. És nagyon szomorú, hogy csak most. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után