rakéta
Börtönbe záratná Elon Muskot Kamala Harris? – The Right Brothers
Eredetileg a földön kívüliekről szerettünk volna beszélgetni, de aztán végülis Soros György és Elon Musk vitték el a show-t. Az utóbbi azért került szóba, mert egy érdekes interjút adott Tucker Carlsonnak, ahol a milliárdos üzletember arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy az amerikai kormány a legnagyobb megrendelője, simán benne van a pakliban, hogy ha Kamala Harris került az elnöki székbe novemberben, akkor börtönbe fogja őt záratni, pusztán azért mert Musk már nyíltan vállalja, hogy Trump kampányának egyif fő arca lett. Soros György pedig jól láthatóan visszavonult, olyannyira, hogy már a birtokainak az üzemeltetését is másokra bízta rá, és állítólag tolószékbe került.Amerika hátrál? – Nem engedik az ukránoknak, hogy Oroszország belsejét támadják
Washington „világossá„ tette, hogy belátható időn belül nem tud Kijevnek jelentős számú MGM-140-es hadászati taktikai rakétarendszert (ATACMS) biztosítani – számolt be róla a CNN egy meg nem nevezett amerikai tisztviselőre hivatkozva.GEOrgPOLITIKA – Honnan érkezett a rakéta, amely a gyermekkórházba csapódott?
A nyugati sajtó orosz háborús bűnökről beszél, „Putyin rakétájaként” emlegetik a kijevi gyermekkórházat romba döntő eszközt. Zelenszkij bosszút esküdött és azt állítja, hogy bizonyítékai vannak arról, hogy a rakéta egy orosz gyártmányú „H 101” (KH-101) típusú fegyver. Ennek viszont ellentmond egy közeli épület biztonsági kamerájának kimerevített felvétele.A dánok tévesen aktiváltak egy rakétát, lezárták a légteret
A dán haditengerészet tévedésből aktivált egy rakétát, amelynek elindulását már nem tudják leállítani, így a dán légteret ideiglenesen lezárták – jelentették be csütörtökön a dán fegyveres erők. A figyelmeztetést a Korsør haditengerészeti bázison a Niels Juel fregattra telepített Harpoon rakéta körüli műszaki probléma miatt adták ki.Észak-Korea saját közlése szerint új fejlesztésű hiperszonikus rakétahajtóművet tesztelt
Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre szilárd üzemanyaggal működő, új fejlesztésű hiperszonikus rakétahajtóművével - közölte a helyi állami hírügynökség, a KCNA szerdán.Egy ENSZ-iskolában talált rakétagyárat, indítóállomásokat az izraeli hadsereg
Az izraeli hadsereg (IDF) az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) gázavárosi iskolájánál is talált olyan rakétaindító állásokat – munícióval és egy gyártó műhellyel együtt –, amelyekből a Hamász és más palesztin radikális szervezetek támadták Izraelt – közölte egy katonai szóvivő kedden, a Gázai övezeti háború nyolcvannyolcadik napján.Bevándorlók tomboltak Berlinben: Molotov-koktéllal támadtak a rendőrökre, randalíroztak, lövöldöztek
Petárdákkal, rakétákkal és palackokkal támadtak rendőrökre, a támadók Molotov-koktélokat készítettek és palesztinbarát jelszavakat skandáltak Berlinben – írja a Welt. Más német városokban is megtámadták a mentőszolgálatokat. A legzűrösebb, migránsok lakta berlini kerületekben, mint például Neukölln és Kreuzberg, a hatóságok kijelöltek utcákat és tereket, ahol tilos volt pirotechnikai eszközöket használni. A rendőrségi felderítés is jól működött. Neuköllnben még éjfél sikerült őrizetbe venni kilenc személyt, akik Molotov-koktélokat készítettek. A csoport éppen palackokat töltött fel benzinnel és rongyból készült kanócokat tömtek az üvegek nyakába.GEOrgPOLITIKA – A Hamász hazugsággal vádolja Izraelt
Hiába mutatta be az izraeli hadsereg a bizonyítékokat, hogy a rakétát a Gázai övezet területéről lőtték ki, és a kórház felett a rakétában egy kisebb robbanás keletkezik, majd lezuhan, ezt a radikálisok hazugságnak és manipulációnak nevezik. Az esetről videót is bemutattak, valamint az Iszlám Dzsihád és a Hamász közt folytatott rádiózás is azt bizonyítja, hogy a fegyvert a palesztinok és nem Izrael lőtte ki. A drónfelvételeken sem látható a tipikus kráter, amelyeket az izraeli fegyverek okoznak, hanem egy robbanás és tűz jelei. Egyes katonai szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy a rakétát a Vaskupola vagy a Patriot elhárító egysége semmisítette meg a kórház felett és ezért zuhant le, de a hajtómű meghibásodása sem kizárt. A palesztinok 471 halottról beszélnek – ezt a számot már több nyugati hírügynökség is átvette.Ajánljuk még

















