rendezvényszervezők
A rendezvényszakma összefogott a vendégszám növelése érdekében
Az üzleti céllal Magyarországra érkező vendégek számának növelésére és az üzleti rendezvények biztonságos protokolljának kialakítására összefogtak a rendezvényiparban működő szakmai szervezetek – közölte a Budapest Convention Bureau kedden az MTI-vel.A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők
Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke elmondta, hogy az idénre tervezett magyarországi rendezvények több mint 80 százalékát lemondták, ezért a zenészekéhez hasonló, pályázható ágazati segítséget, valamint bértámogatást szeretnének. A több mint 200, többségében kkv-t tömörítő ágazati érdekképviselet már benyújtotta javaslatait a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), a Miniszterelnökségnek, és a Gazdaságvédelmi Operatív Törzsnek.Lemondott esküvők, elkeseredett rendezvényszervezők és a jogszabály, ami nagy port kavart
Elkeseredett jegyespárok, bevétel nélkül maradt rendezvényszervezők, csalódott zenészek, menedzserek panaszkodtak szerkesztőségünknek arról, mennyi problémát és nehézséget okoz számukra az, hogy augusztus 15-ig tilos rendezvényt tartani Magyarországon. Némi reménysugár ugyan felcsillant számukra április 30-án, amikor bejelentették, hogy 500 fő alatt mégis engedélyezik ezek lebonyolítását, de néhány óra múlva ismét a tiltásról szóló hír látott napvilágot. A veszélyhelyzetben pedig akadnak olyan vállalkozók is, akik egyáltalán nincsenek tekintettel a nem várt nehézségekre és szemrebbenés nélkül tartják maguknál az előre kifizetett foglaló árát.Ajánljuk még