rendőrség
Hajsza embercsempészek után a déli határon – Még helikoptereket is bevetettek
Drónt, keresőkutyát és helikoptert is bevetettek az egyenruhások Csongrád-Csanád megyében, hogy elfogjanak egy embercsempészt, aki kilenc illegális migránssal az autójában akadt fenn az ellenőrzésen. A sofőr kiugrott az autóból és az erdőbe menekült. A tizenkilenc éves fiút végül nem mindennapi akciót követően gyorsan elfogták és a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre vitték. Embercsempészet miatt akár öt év börtönt is kaphat.Elfogták azt a 24 éves férfit, aki brutálisan megfenyegette az egyik tankerületi igazgató családtagjait
A politikai hergelés hihetetlen indulatokat tud kelteni emberekben, jelen esetben úgy is, hogy semmiféle személyes szála nincs a történetnek. Az oktatási rendszer körüli ellenzéki hergelés annyira erős és hatékony, hogy egyes aktivistáik számukra ismeretlen köztisztviselők és azok családtagjainak megölésével fenyegetőznek.Elhunyt Tonhauser László
Életének 80. évében, december 6-án este elhunyt Tonhauser László nyugalmazott rendőr ezredes – értesült az Index. A legendás nyomozó a nyolcvanas években a Kék Fény című tévés bűnügyi magazin állandó szakértőjeként vált országosan ismertté.Megoldotta a rendőrség az egyik legbrutálisabban végrehajtott maffialeszámolást
Az egyik legbrutálisabban végrehajtott maffialeszámolás, a Döcher-gyilkosság nyomozását fejezte be a napokban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a Magyar Nemzet. Az alvilág rettegett figuráját, a „Csontkezűnek” hívott Döcher Györgyöt és testőrét több mint húsz évvel ezelőtt végezték ki egy XV. kerületi presszóban. A gyanú szerint Döcheréket az éjszakai életben jól ismert Turek – a hírhedt felvidéki maffiavezér, Sátor Lajos segítségével – ölette meg. A másik érintett B. Károly, ő elkövetőként vehetett részt a leszámolásban. Döcher György és egykori testőre megölésében egy harmadik személy, egy bizonyos Sz. Árpád is részt vett, de a férfi már nem él.Letartóztatták a mezőkövesdi lányfuttatókat
Svájci–magyar közös nyomozócsoport alakult azért, hogy a borsodi településről Zürichbe, szexuális munkára kivitt nők ügyében az elkövetőket elfogják. A szoros kétoldalú nemzetközi bűnügyi együttműködésnek köszönhetően hazánkban és Svájcban egyszerre, egy időben csaptak le a rendőrök a két nőre és a két férfira – írja a police.hu.Életet mentettek a rendőrök Budapesten (videó)
Életet mentettek a budapesti rendőrök. A központ november 27-én kora este kapott riasztást arról, hogy egy nő a Margit híd korlátján kívül áll, és bele akar ugrani a Dunába. A VI. és XIII. kerületi járőrök szinte egyszerre, három percen belül a kétségbeesett fiatal nőhöz értek, aki sírva mondta a rendőröknek, hogy meg akar halni. Mihály Roland r. őrmester a híd pillérjének a külső oldalán közelített az egyetemista lányt, hogy megmentse az életét.Deák Dániel szerint Herczeg Zoltánt tartóztatták le drogvisszaélés vádjával
Rendőrök csaptak le október 21-én H. Zoltán ismert divattervezőre. A férfi letartóztatását vasárnap elrendelték, mivel lakásán jelentős mennyiségű kábítószer-gyanús anyagot találtak – tudta meg a Magyar Hang. A lap szerint a divatszakmában ismert gyanúsított ellen– aki úgy tűnik egybeesik a politikai életben is hangos tervezővel– a hatóság kiterjedt nyomozást folytat, mivel felmerült, hogy H. kereskedett is a droggal. Ennél is pikánsabb, hogy a lap szerint a közéletben ismert nevek is felmerültek, de a rendőrség cáfolta azt a korábbi értesülést, hogy politikusokról vagy újságírókról van szó. Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője megnevezte az érintettet, aki szerinte Herczeg Zoltán.Rendőrök és egy járókelő mentettek meg egy fiatal lányt a Margit hídon, aki a Dunába akart ugrani
Sokkos állapotban lévő fiatal lányt mentettek meg a rendőrök a Margit hídon, akinek nem engedték el a kezét addig, míg vissza nem tudták húzni a korlátról. Egy járókelő is a rendőrök segítségére volt a mentésben. Az egyenruhások este fél 10 felé kaptak riasztást, hogy egy lány bele akar ugrani a Dunába, azonban egy járókelő átmászott hozzá a korláton és próbálja visszatartani. Az járőrök három kerületből, perceken belül odaértek a hídra, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vízirendészei pedig a folyón figyeltek, és álltak készenlétben, ha a lány mégis leugrana. Az egyik rendőr a fiatal kezét ragadta meg, társa pedig a derékszíjánál tartva biztosította, nehogy elveszítse egyensúlyát. Egy másik járőr a kőfalra mászott fel és ragadta meg a lány karját, míg kollégája a korlát alatt a lány lábát fogta meg. Az egyenruhásoknak és civil segítőjüknek végül együttes erővel sikerült visszaemelni a 19 éves fiatalt, aki sokkos állapotban küzdött ellene, hogy megmentsék. Mentőt hívtak hozzá, akik kórházba vitték.Ajánljuk még
















