rendőrség
Emberrablókat keres a rendőrség
Három férfit keres a rendőrség, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2019. április 1-jén a Budapest X. kerületében lévő Liget téren bántalmaztak egy férfit, majd egy fekete BMW-be kényszerítették. Ezután a sértettet tovább bántalmazták és fenyegették, majd szabadon bocsátásáért pénzt követeltek, később azonban elengedték a férfit.Toroczkai szibériai börtönökbe küldené az erőszakos bűnözőket
Nemzetbiztonsági vészhelyzetnek minősítette a magyar rendőrségnél kialakult állapotokat Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, aki szerint rengeteg rendőr hagyja el a pályát, ezért 80 százalékos béremelést követelt a kormánytól. A rendőrség Teve utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatón kijelentette azt is, hogy bérrabtartás keretében küldené Szibériába a legbrutálisabb magyar bűnözőket, mely elrettentésül szolgálhatna és a bűnmegelőzésben is segíthetne.Hét drogdílert fogtak el a rendőrök a Hős utcai gettóban
Összehangolt akciót tartott a kőbányai rendőrség kedden a Hős utcában, a razzia során hét kábítószer-kereskedőt vettek őrizetbe – közölte a rendőrség szerdán a honlapján. Egyikük máris börtönbe került, mivel körözést adtak ki ellene korában, mert a jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltését nem kezdte meg.Kiengedték az előzetesből Gulyás Mártont
Hétfőn 11 óra után szabadon engedte a rendőrség Gulyás Márton aktivistát - mondta el a 444-nek Matlák Gábor, Gulyás ügyvédje.Elfogatóparancsot adtak ki Gulyás Márton ellen, de közben meglett és jelentkezett a rendőrségen
Elfogatóparancsot adtak ki Gulyás Márton ellenzéki aktivista ellen. A police.hu szerint a körözés jogalapja garázdaság.Két újszülöttjét is megölte a kedden letartóztatott sárkeresztúri nő
Egy korábbi, két esztendeje megszült csecsemőjének megölését is beismerte az a sárkeresztúri nő, akit kedden tartóztattak le, mert szombaton a Fejér megyei Zichyújfaluban megfojtotta újszülöttjét. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a gyanúsított elleni nyomozást már kétrendbeli, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt folytatják.Megvert és kirabolt egy idős nőt egy férfi Budapesten
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki rendőrnek adta ki magát, majd egy vascsővel megverte és kirabolta volt zárkatársa édesanyját - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.Márki-Zay Péter gyanús lakásátjátszása miatt nyomoz a rendőrség
Nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség Márki-Zay Péter gyanús lakásátjátszása ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu.Biztonsági őrök verték meg egy német autógyár vezetőjét - A tetteseknek súlyos testi sértés miatt kell felelniük majd
Az erzsébetvárosi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki négy férfit, akik a gyanú szerint 2019. március 8-án éjszaka egy erzsébetvárosi vendéglátóhely előtt bántalmaztak három férfit – írja a Police.hu. Egy német autógyár vezetőjét verhették meg egy belvárosi szórakozóhely biztonsági őrei.Ajánljuk még

















