rendőrség
Meggyanúsítottak egy férfit a Teréz körúti robbantással (VIDEÓ)
Előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy magyar állampolgárságú, ezidáig büntetlen előéletű fiatalembert a Teréz körúti robbantással összefüggésben - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Keresztes Imre főügyész.Az embercsempész maffia magyarországi vezetőjének kapzsisága vezetett a halálkamion tragédiájához
A bűnszervezet hat nyelven beszélő, afgán állampolgárságú magyarországi vezetőjének gátlástalansága és kapzsisága vezetett tavaly augusztusban 71 migráns megfulladásához - mondta el budapesti sajtótájékoztatóján Boross Zoltán, az NNI Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője. Elhangzott az is, hogy a halálkamion utasai már Magyarországon iszonyú kínok között meghaltak. A rendőrség nyolc gyanúsított ellen javasol majd vádemelést, három személyt még köröznek. Boross Zoltán alezredes a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, hogy az embercsempész maffia milliárdos bevételekre szert tevő, Afganisztánban élő fejeit nem tudták felelősségre vonni.Egy nőt keres az ügyészség a Teréz körúti robbantás kapcsán
Kulcsfontosságú tanú lehet az a nő, aki a robbantásról készült térfigyelő kamerás felvételen pár másodperccel a detonáció előtt siet el a járőrök mellett. Mindenki más jelentkezését is várják, aki a kérdéses videón felismeri magát - közölte a Teréz körúti robbantás ügyében nyomozást folytató ügyészség.Sok szálon indult el a Teréz körúti robbantás nyomozása
El fogjuk fogni a tettest – vasárnap este ezt ígérte az országos főkapitány. A Kékfény tapasztalt nyomozókat kérdezett arról, hogyan dolgozik ilyenkor a rendőrség. A szakemberek kamerán kívül meséltek a bevett módszerekről, eszközökről. Nem véletlen a hallgatás. Bár sokan kritizálták a rendőri vezetést, amiért csak a robbantás után egy nappal álltak nyilvánosság elé, a Kékfény forrásai szerint nyomozástaktikai alapelv, hogy kizárólag akkor szólalnak meg, ha a tájékoztatással többet nyerhetnek, mint az elzárkózással. Például ilyen, ha nyilvánosság segítségére van szükség, mondjuk egy körözésnél, vagy ebben az esetben a 10 millió forintos vérdíj terjesztésénél.Ajánljuk még

















