rendőrség
Rendőri védelemmel működik Magyarországon az autópályamaffia
Az, hogy a Dabasi Autópálya Alosztály tizenkét, bűnözőkkel összejátszó rendőre vesztegetés és más bűncselekmények miatt néhány éve reflektorfénybe került, majd a napokban vádat emelt ellenük az ügyészség, csak a jéghegy csúcsa – állította a korrupciós ügyben tanúként szereplő rendőri forrásunk. Szerinte ugyanis az általában román, szerb, albán állampolgárokból álló, többek között hazánkon átutazó vendégmunkásokat kifosztó bűnbandák működnek több autópályán is. Informátorunk úgy tudja, hogy az egyik nagyobb külföldi bűnözőkből verbuválódott csoport például Mosonmagyaróvár környékén tevékenykedik, zavartalanul.Angliában kattant a bilincs a bombarobbantással fenyegetőző tatabányai férfi csuklóján
Egyéves nyomozás után Angliában elfogtak egy tatabányai férfit, aki sorozatosan azzal fenyegetőzött, hogy bombát robbant a város középiskoláiban, és pornográf képeket küldött az egyik diáknak - mondta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szerdai tatabányai sajtótájékoztatóján. A rendőrség szakmai sikerként és a nemzetközi együttműködés mintapéldájaként könyvelte el az elfogást.Feladta a rendőrség a Romkert felgyújtása miatt indult nyomozást
Felfüggesztette a Romkert felgyújtása miatt, kilenc évvel ezelőtt indult nyomozást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint a hatóság azután fejezte be eredménytelenül az egy ember halálával végződő bűncselekmény nyomozását, hogy egy részben visszavont tanúvallomásnak köszönhetően a felbujtással gyanúsított Tanyi György után a feltételezett elkövetővel szemben is meg kellett szüntetni az eljárást.Ajánljuk még

















