revízió
Trianon poklából vissza az életbe – Honi felderítés (Videó)
Sokat emlegetjük a Trianonnal kapcsolatos számokat, az elrabolt négyzetkilométereket, elcsatolt emberek tömegét, köztük magyarok millióit, ám beszélni kell az elvett ipari létesítményekről és bányákról, valamint az országunk tényszerű kirablásáról a megszálló románok, csehek és szerbek által elvitt gépekről, vagonokról, élőállatról és bármiről, ami mozdítható volt. Csak így lehet érzékeltetni, mennyire kilátástalan helyzetbe kerültünk 1920-ra – a kortársak közül jó néhányan úgy gondolták, a maradék Magyarország életképtelen, s így meg vannak számlálva a magyar államiság napjai. Mégis elkövettük azt a bravúrt, hogy túléltük ezt a csapást is, és az országnak folytatnia kellett az életét. A válságmenedzsment enyhe kifejezés arra a feladatra, amely Horthy Miklós és a korszak kormányai nyakába szakadt: egy gazdasági, társadalmi, külpolitikai, önbecsülési szempontból egyaránt padlóra taszított országot kellett kivezetni a reménytelen helyzetből. Ez azonban hihetetlenül látványosan sikerült, és két évtizeddel később már egészen más arcát mutatta az ország. Ennek az óriási teljesítménynek jártunk utána Ujváry Gábor, a Veritas Intézet történésze segítségével. Szakály Sándor a PS-nek: A Rongyos Gárdának is köszönhető, hogy Trianon után Sopron és környéke Magyarországé maradt – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Bár a trianoni békeszerződés megpecsételte Magyarország sorsát, a néhány ezer fős Rongyos Gárda tagjai úgy döntöttek, nem engedik, hogy az osztrák hatóságok bevonuljanak a Magyarországot illető területre. A Rongyos Gárdának nevezett szabadcsapatok bátorságukkal elérték azt, hogy 1921 decemberében Sopron és néhány környező falu hovatartozásáról népszavazás döntsön, az eredmény ismert – nyilatkozta a PS-nek Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója. A Rongyos Gárda főként olyan fiatalokból és idősebb katonásbók állt, akik vagy tartalékosok voltak az első világháború idején, vagy harcoltak a magyar hadseregben. Szakály Sándor szerint a népszavazás eredménye nem volt annyira meglepő annak tükrében, hogy a soproni németség magyarnak vallotta magát, nem volt bennük német tudat. Részletek a videóban! Szili Katalin a PS-nek: Orbán Viktor nagy-magyarországos sálja bántja az érzékenységüket, de az nem probléma nekik, hogy szétverik a Turul-szobrot – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Kiverte a biztosítékot szomszédainknál, hogy a magyar–görögfocimeccsen Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálban jelent meg. Románia, Ukrajna és Ausztria is hevesen és érzékenyen reagált a sálra, sőt, Ukrajna még a magyar nagykövetet is berendelte. A románok barátságtalan gesztust emlegetnek, az osztrákok pedig gúnyosan úgy reagáltak: szólni fognak az Orbán-kormánynak, hogy száz éve megszűnt a Magyar Királyság. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott nem érti, hogy miközben egy nagy-magyarországos sál ennyire bántja szomszédaink érzékenységét, azt már nem tartják problémának, hogy Munkácson szétverik a Turul-szobrot. Miniszterelnöki sálról, nacionalizmusról, Turulról, Trianonról és kettős mércéről bővebben a Szili Katalinnal készült beszélgetésben! Nézzék meg a videót, érdemes! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.