Pesti Srácok

Visszakaphattuk volna Kárpátalját? – Raffay Ernő történésszel beszélget a Polgári Pikniken Huth Gergely, akinek cikke a témában nagy vitát váltott ki a Magyar Nemzetben és a PestiSrácok.hu-n

null

Nem sokkal a déli harangszó előtt veszi kezdetét a magyar hagyományokra és értékekre építő Polgári Mulató napja. Ezúttal Balatonföldváron, a híres a legendás Kukorica Csárdában rendezik a meglepetéseket is tartogató a „Polgári Piknik” elnevezésű összejövetelüket augusztus 26-án.

Hogy az erős szellemi táplálék ne feküdje meg az agyat és a szívtájékot, rögtön kenyérrel, vagyis inkább gulyáslevessel, sertéspörkölttel, lecsóval és somlói galuskával alapozunk. Fél kettőtől személyesen találkozhatnak azzal, aki – jogos szabadsága mellett - mindettől meg volt fosztva a börtönben. Az egyáltalán nem humoros, de annál felháborítóbb ügyről, és arról, mire számíthat a kegyelem után Budaházy György beszél majd. Majd egy másik példaképünkre, legendás Jóska bácsinkra emlékezik Kovács-Hárs Klári a (H)Őseink Útján Baráti Kör alapítója, aki sok éven át volt munkatársa Molnár V. Józsefnek, vitte Őt Kárpát-medence szeretete.
A teljesség igénye nélkül néhány név, akikkel ugyancsak mindig öröm beszélgetni és részt vesznek az eseményen:

Bayer Zsolt, Bogár László, Boros Imre, Jeszenszky Zsolt, majd Raffay Ernő.

Továbbá találkozhatnak Kondor Katalinnal az esemény háziasszonyával, Budaházy Eddával, Kovács - Hárs Klárival és Szamosi Timivel. Mondandójuk középpontja a magyar női szerep, az anyaság és a család fontossága – különbözőképpen, de mindig távol a hamis feminista nézőpontoktól. A helyszín: Kukorica Csárda, Balatonföldvár. Kiváló beszélgetések és programok várják a kilátogatókat, nem érdemes kihagyni.
Részletes program:

Polgári Piknik, Balatonföldvár, augusztus 26-án

13:30 Budaházy György:
Hunnia ügy a kegyelem után.
14 :15 Budaházy Edda:
Magyar gyermek, magyar jövő és a hagyományos női szerep fontossága.
15:00 Kovács - Hárs Klári
" Az ember akinek nem célja, hanem dolga volt a világban."
vitéz Molnár V. Józsefre emlékezünk.
16:00 Háttérkép
Közönségtalálkozó
Bayer Zsolttal, Bogár Lászlóval ( az előadó vadonatúj könyveit a helyszínen dedikáltan megvehetik) és Boros Imrével
17:45 Somogy Vármegye jelene és jövője
Jeszenszky Zsolttal és Szamosi Tímeával
Bíró Norbert (Somogy vármegyei közgyűlés elnöke) és Kőrösi Koppány
(fejlesztéspolitikai szakértő) beszélget.
19:00 Raffay Ernő: Trianon és a megoldás lehetőségei
Raffay Ernő történésszel beszélget Huth Gergely, akinek cikke a témában nagy vitát váltott ki a Magyar Nemzetben és a PestiSrácok.hu-n
( a szerző könyveit, a helyszínen dedikáltan megvásárolhatják.)
19:30 Vacsora
(A programváltozás jogát a szervezés fenntartja!)
Belépő díjak:
Felnőtt jegy 2500 ft.
18 év alatt 1500 ft.
Családi kedvezmények:
2 szülő két gyermekkel 7000 ft.
2 szülő három gyermekkel 8000 ft.
Az íjász pálya és a gyermeksarok nemezeléssel, láncfűzéssel, magyar játékokkal 12-19 óráig üzemel.
Helyszín: Kukorica Csárda
Balatonföldvár,
Budapesti út 41, 8623
Asztalfoglalás: 06 84 340 387
Info: +36 70 234 432 Mikus Márton
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.