rockefeller foundation
Borvendég Zsuzsanna a PS-nek: A gazdasági bérgyilkosok már nagyon rég megvetették a lábuk Magyarországon – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Cyrus Eaton, a titokzatos amerikai „filantróp” már az ’50-es években eljött a szocialista országokba, hogy a Rockefellerek dollármilliárdjait a friss piacokra zúdítsa. Eaton amolyan korai Soros Györgyként érkezett először a Szovjetunióba, aztán Magyarországra – állítja Borvendég Zsuzsanna történész. Kellett az új piac az amerikai bankároknak, a cél érdekében pedig elkezdték tisztára mosni annak a Kádár Jánosnak a nevét, akit ’56 eltiprása miatt a Nyugat addig gyűlölt. Cyrus Eaton a Rockefellerek alkalmazásában állt és azért jött a Vasfüggöny mögé, mert felismerte annak lehetőségét, hogy amennyiben sikerül megvetnie a lábát a térségben, akkor egy jövőbeli rendszerváltoztatást követően előnyben lesz minden más befektetővel szemben – nyilatkozta a Ferkó Dániel kérdezben Borvendég Zsuzsanna. A korabeli szovjet és magyar sajtóban Eaton érkezését úgy tálalták, hogy ő a jó tőkés, aki szeretni kell, mert jót tesz az emberekkel és az országgal. A valóságban ezek az emberek gazdasági bérgyilkosok voltak, akik előkészítették a fejletlenebb államok adósrabszolgaságba taszítását. Részletek a videóban! Boros Imre a PS-nek: 300 éve folyik a harc a pénzvilág urai és a nemzeti kormányok között - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Háromszáz éve folyik a harc a pénzvilág urai és a nemzeti kormányok között. Minden azzal kezdődött, hogy a Bank of England mint magánbank államként kezdett viselkedni az államban. Azóta az olyan vezető magánbefektetők, mint a Rotschildok, Warburgok, Rockefellerek azon ügyködnek, hogy megszerezzék a pénzügyi ellenőrzést a nemzeti kormányok fölött. Bár még véget sem ért az orosz–ukrán háború, már most azon megy a vita, hogy ki felügyelje az Ukrajna újjáépítésére szánt dollármilliárdokat. Az Európai Bizottság, amelynek semmilyen szinten nem feladata, hogy ilyen ügyekben vegyen részt mégis ajánlkozik, hogy ő szívesen részt vesz az újjáépítés pénzügyi levezénylésében, aminek az lehet az oka, hogy a világ meghatározó pénzügyi körei ezt feladatul osztják ki Frans Timmermansnak, Ursula von der Leyennek és társainak – fejtette ki a PS TV-nek Boros Imre közgazdász. Részletek a videóban! Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után