rombolás
Bahmut városa szinte megsemmisült (VIDEÓ!)
Az egykor hetvenezer lélekszámmal bíró bányaváros, Bahmut szinte eggyé vált a földdel a bombázások óta. A várost az ukrán hadsereg azonban továbbra is tartja.Tombolnak és rombolnak a migránsok a Kanári-szigeteken
Nem nyugszanak a kedélyek a Kanári-szigeteken, ahova hónapok óta folyamatosan érkeznek az illegális bevándorlók. A polgárőrség segítségét kéri a kanári-szigeteki Mogán önkormányzata, mert egyedül már nem tudnak megbirkózni a problémával, amit az észak-afrikai bevándorlók okoznak a térségben. Legutóbb magukat kiskorúnak mondó migránsok vertek szét több apartmant is abban az épületben, ahol elszállásolták őket.Hollik István: Magyarországon nincs helye a szélsőbaloldali, marxista romboló akcióknak
Rövid, velős bejegyzéssel reagált a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a világon végigsöprő őrületre, a szélsőbaloldali zavargásokra. Hollik István a közösségi oldalán közölt bejegyzésében rávilágított, hogy a nyugati hatalmak éppen most veszítik el a lét alapját adó rendet és biztonságot, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy Magyarországon nincs helye marxista romboló akcióknak.Ennyit rombolt három hét alatt a baloldal az önkormányzatokban – A 10+1 legdurvább döntés
Fizetésemelés, megnyílt pénzcsapok, elnapolt ígéretek, baloldalon belüli konfliktusok, visszatérő régi arcok – még csak három hét telt el a balliberális oldal október 13-i áttörése óta, de a Mandiner már most elkészítette a tíz legnagyobb botrány krónikáját. Bár október 13-án hatalmas esélyt kapott a magyar baloldal arra, hogy bizonyítsa kormányzóképességét, a Budapesten és néhány megyei jogú városban tapasztalható áttörést botrányok sora követi.Kórház se kell, világbajnokság se kell, magyarok sem kellenek! – ez az ellenzék „programja”
Ne legyen tehát atlétikai stadion és dél-budai szuperkórház sem, mert a gyűlöletből, irigységből, pitiánerségből és gazemberségből gyúrt új budapesti hoppmesterek nem akarnak. Nehogy már mi rendezhessük a világ harmadik legnagyobb sporteseményét! Nehogy már büszkék lehessünk magunkra! Nehogy már idejöjjön a világ, minket csodáljon és elköltse itt a pénzét! Nehogy már fölépülhessenek a jövendő új szimbólumai, amelyek egy gyarapodó ország, egy életigenlő korszak mementói lehetnének. Kukába mindennel! Dózer! Ellenzékinek lenne ma annyit jelent: szívből gyűlölni és lerombolni mindent, ami jó a magyaroknak.Fő ellenségük a rend és a működő mindennapok, vagyis mi
Azon feltüzelt, harminc éve szélsőbaloldali, ultraliberális véleményterrorban élő emberek agresszivitása még csak érthető, akik sokszor alkohol és drog hatása alatt, a rendőrökkel szembeni jelképes vagy erősen visszafogott agresszióban élik ki magukat. Mert a vezetőik tényleg nem hagynak nekik más lehetőséget. Van azonban két csoport, akiknek nincs és nem is lehet mentség. Ez a hivatásos bűnözők és ügynökök, politikusok csoportja és azon ellenzéki újságírók és szerkesztők társasága, akik teljesen józanul (már ha így szoktak újságot írni) és világos nappal kezdik támadni a rendőrséget, a rendőröket és a rendőrség közvetlen szakmai vezetését.Ajánljuk még















