Pesti Srácok

Ennyit rombolt három hét alatt a baloldal az önkormányzatokban – A 10+1 legdurvább döntés

null

Fizetésemelés, megnyílt pénzcsapok, elnapolt ígéretek, baloldalon belüli konfliktusok, visszatérő régi arcok – még csak három hét telt el a balliberális oldal október 13-i áttörése óta, de a Mandiner már most elkészítette a tíz legnagyobb botrány krónikáját. Bár október 13-án hatalmas esélyt kapott a magyar baloldal arra, hogy bizonyítsa kormányzóképességét, a Budapesten és néhány megyei jogú városban tapasztalható áttörést botrányok sora követi.

Az alábbiakban a Mandiner összeszedett tíz nagy hibát, amelyet az elmúlt három hétben elkövetett a hatalomra jutó baloldal.

1. A pesterzsébeti DK és MSZP első dolga az volt, hogy megemelték a saját fizetésüket

Pesterzsébeten az MSZP és a DK első intézkedésként húsz százalékkal megemelte az önkormányzati képviselők bérét, amivel a képviselők bruttó bére 411 ezer forintra nőtt. A képviselő-testület baloldali többsége az ellenzéki érdekszövetségből kihátráló Momentum Mozgalom helyére álló Jobbikot is azonnal városházi pozíciókhoz juttatta.

Részletek: itt.

2. Újbudán is megnyíltak a pénzcsapok

Újbudán a DK-s polgármester László Imre előterjesztése nyomán a törvény alapján adható legmagasabb bért szavazták meg az alpolgármestereknek, ráadásul az új ciklusban a korábbi kettő helyett négy helyettese lesz a kerület első emberének. A DK-s Bakai-Nagy Zita, a párbeszédes Barabás Richárd, a szocialista Hintsch György bruttó 928 100 forintot (költségtérítés: bruttó 139 200 forint), a momentumos Orosz Anna pedig bruttó 979 100 forintot (költségtérítés: bruttó 146 900 forint) vihet haza. Újbudán felduzzasztották az alpolgármesteri stábokat is. Növelték a bizottságok számát, amely szintén plusz pénzt jelent az önkormányzati képviselőknek, ezen kívül több lesz a tanácsnok is. Így egy bizottsági elnök, aki tanácsnok is egyszerre, a bruttó 120 ezer forintos képviselői tiszteletdíj helyett bruttó 426 ezer forintot vihet haza.

Részletek: itt.

3. Horváth Csaba megpróbálta átláthatatlanabbá tenni Zuglót

Horváth Csaba már a zuglói önkormányzat első ülésén úgy módosította volna a képviselőtestület szervezeti és működési szabályait (szmsz), hogy polgármesterként a testületet megkerülve hozhasson döntést a hatáskörébe tartozó szinte bármilyen ügyben, ha azt halaszthatatlannak minősíti. A média nyomásának köszönhetően azonban Horváth végül megfutamodott és visszavonta előterjesztését, de előtte még az Indexnek azt mondta, hogy a zuglói önkormányzat nem értékesít ingatlanokat, holott a Népszava tele van a zuglói önkormányzat ingatlanhirdetéseivel.

Részletek itt, itt és itt.

4. A DK-s László Imre bejelentette: leállítaná a szuperkórház építését

Újbuda DK-s polgármestere, László Imre a Hírklikknek adott interjúban azt mondta: ha tehetné, akkor meggátolná az Újbudán épülő szuperkórház beruházását. A Magyar Nemzet korábban megírta: az 1,2 millió ember ellátásáért felelős Dél-budai Centrumkórház (DBC) a tíz év alatt hétszázmilliárd forintos forrásból gazdálkodó Egészséges Budapest program keretében épülne fel a XI. kerületben, az M1-es és M7-es autó­pálya közös szakasza mellett.

Részletek: itt.

5. Cenzúra Ferencvárosban

Ahogy arról beszámoltunk, nyomdába küldés előtt el kellett küldeni a kerületi újságot az új ferencvárosi polgármesternek – ez abból a levelezésből derült ki, amelyben arra kérték a lap egyik munkatársát, hogy „az újságot nyomdába történő továbbítás előtt a [email protected] e-mail címre küldd meg”. Az Indexnek pár nappal ezelőtt a szabad sajtó fontosságáról beszélő Baranyi Krisztina azzal magyarázza az eseményeket, hogy az önkormányzati irodavezető Bácskai János volt fideszes polgármester embere, és bizonyára csak beindultak nála a „reflexek”.

Részletek: itt és itt.

6. Gajda Péter nemet mondott Karácsony Gergely stadionstopjára

Karácsony Gergely a kampány során „stadionstopot” ígért, amely szerinte azt jelentené, hogy nem lehet Budapesten stadiont építeni, amíg nincs minden kerületben CT. A helyzet tisztázása végett Gács Pál, a Honvéd FC klubvezetője levelet írt a kispesti polgármesternek az épülőben lévő Bozsik Stadion miatt. A válasz sem váratott magára sokáig: Gajda Péter szinte rögtön reagált, és megnyugtatta Gácsot, hogy elkötelezett a stadion megépítése mellett.

Részletek: itt.

7. Karácsony Gergely legfőbb ígéretei napirendre sem kerülnek a fővárosi közgyűlés alakuló ülésén

A fővárosi közgyűlés alakuló ülésén Karácsony egyetlen fontosabb, komoly anyagi vonzattal járó ígérete sem kerül napirendre. Nem lesz téma az új ingatlanadó és nem vezetik be a 14 év alattiak ingyenes tömegközlekedését sem, mindössze a korhatárt módosítják 6-ról 7 évre. De nem kerül bevezetésre a stadionstop, és a Liget-projekt leállítását sem viszi a közgyűlés elé Karácsony.

Részletek: itt.

8. Azokat akarja Karácsony a helyettesének, akiket korábban kritizált

Várhatóan a DK-s Gy. Németh Erzsébet és az MSZP-s Tüttő Kata is Karácsony Gergely helyettesei lesznek, annak ellenére, hogy Karácsony a kampányában előkerült hangfelvétel szerint pont őket emelte ki, nem épp pozitív kontextusban. A főpolgármester az említett hangfelvételen Tüttőről azt mondta:

Pár héttel ezelőtt pedig még Gy. Némethről sem volt túl jó véleménnyel az új főpolgármester. A kiszivárgott hangfelvételen róla azt mondta:

Részletek: itt.

9. Nem mond le mandátumáról a korrupciós és kokainozós botrányba keveredő kispesti szocialista

A korrupciós és kokainozós botrányba keveredett volt MSZP-s képviselő igazságtalannak tartja a párt etikai tanácsának döntését.

– írta közösségi oldalán Lackner Csaba, akit a botrányok után kizártak az MSZP-ből.

Részletek: itt.

10. Molnár Miklós, akinek megérte váltani: öt év alatt 80 milliót fog keresni

Molnár Miklós idén év elején állt át a szombathelyi ellenzék oldalára, majd végig a Fideszt támadta a kampány során. Az új baloldali többség pedig már az első közgyűlésen jól jövedelmező kifizetőhelyhez juttatta, így öt év alatt 80 millió forintot fog keresni a Vasivíz Zrt. élén. Ez ráadásul csak az alapbére Molnárnak, ugyanis amennyiben a kitűzésben szereplő feladatokat teljesíti, éves szinten ötven százalékos prémium is jár neki, így öt év alatt összesen akár 120 millió forintot is eltehet a politikus.

Részletek: itt.

A PS válogatásából a 10+1: A sorba kívánkozik a XVIII. kerületi baloldali városvezetés kezdőlendülete is, akik 100 százalékkal megemelték saját tiszteletdíjukat, és tulajdonképpen diktatórikus módszereket vezettek be már a képviselő-testület alakuló ülésén. Szaniszló Sándorék akciójával a PestiSrácok.hu is bővebben foglalkozott.

Forrás: Mandiner, PS; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.