roszkoszmosz
Ferencz Orsolya: Nincs semmilyen elvi akadálya, hogy a második magyar űrhajós nő legyen
Nincs semmilyen elvi akadálya annak, hogy a második magyar űrhajós nő legyen, ezért biztatná a hölgyeket is, hogy érezzenek magukban elég bátorságot és erőt az űrhajós szerepkör betöltésére – hangsúlyozta portálunknak Ferencz Orsolya. A Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa hozzátette: a kutatóállomás élettartama alatt csupán néhány száz szerencsés, és természetesen kellően felkészült és rátermett kutatónak adatik meg, hogy dolgozhasson az űrállomáson, ezért ebbe a klubba tartozni óriási dicsőség. Elmondta: aki a magyar űripar eredményein és teljesítményén ironizál, az nem képes megérteni, miért fokozza a világ legtöbb országa űrtevékenységét, köztük a lengyelek, a csehek, az osztrákok és még a románok is. Ugyanakkor megjegyezte: a baloldal mert kicsi lenni, amikor jégre tették a magyar űrtudományt, így a jelentős lemaradást behozva, a régióban szinte utolsóként csak 2015-ben csatlakozhattunk az Európai Űrügynökséghez.