rovarok
Mentsük meg a bolygót a gazdagoknak, hogy továbbra is magángéppel repkedhessenek! – The Right Brothers
Egyiptomban zajlik/zajlott idén a kéthetes nagy klímatalálkozó, ahol a világ befolyásos csilliárdosai megvitatták, hogy mit kellene az átlagembernek csinálni ahhoz, hogy megmentse azt a világot, amit a szupergazdagok még nagyon sokáig szeretnének korlátok nélkül élvezni. Az ötletek között szerepel a rovarevés, a vegetarianizmus, a szelektív hulladékgyűjtés, és természetesen az, hogy senki ne járjon autóval és vegyen drágán napelemeket. Hogy hogyan szállnak be a gazdagok a segítésbe? Hát úgy, hogy magángépekkel repülnek oda, hogy fontoskodhassanak kicsit, majd visszarepülnek a magángéppel a zöldnek egyáltalán nem mondható birtokaikra ahová egyáltalán nem elektromos autók viszik őket. Na ők azok, akik nem tudnak róla, hogy egy norvég férfi egy deréktól lefelé lebénult nőként azonosítja magát, és bár egészséges, az életét egy tolószékben éli le. Saját bevallása szerint nem mentális beteg.Legyilkolják a marhákat, miközben rovarevésre tanítják a kisgyermekeket Nyugaton
Hallották már az „étkezési féreg” kifejezést? És azt, hogy „rovarmenü”? Nem tudom, végül melyik néven fog hamarosan berobbanni a köztudatba a rovarokból készült iskolai ebéd, de éppen a holland gyerekeken tesztelik a legújabb elmebetegséget. Mindezt az élelmiszerválság okozta problémára adott válaszként akarják bevezetni a köztudatba, illetve belekeverik a klímakatasztrófa elleni harcot, mert hát az állatok esznek, isznak, lélegeznek, van anyagcseréjük, tehát veszélyt jelentenek a bolygóra. Éppen ezért Hollandia közben épp arra törekszik, hogy leölje az állatállománya jelentős részét, a kieső élelmiszert pedig a már említett férgekkel, rovarokkal akarja pótolni, amihez persze szükség van egy erősen indoktrinált fiatalságra, akik néhány év múlva már nyitottak lesznek az újdonságra, ahogy ez a nemátalakító műtétekkel kapcsolatban is történik. Minden érthető? Ha nem, akkor olvasson tovább.Ajánljuk még