ryanair
Eljárást indított a Ryanair ellen a fővárosi kormányhivatal
Eljárást indított a Ryanair légitársaság (Ryanair DAC) ellen Budapest Főváros Kormányhivatala - közölte a hivatal kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt György István budapesti kormánymegbízott azonnali, átfogó vizsgálatot kezdeményezett. A vizsgálatba bevonták a hivatal fogyasztóvédelmi főosztályát - tették hozzá.Baranovszky György: Egyértelműen kártérítés jár a Ryanair utasainak
A Ryanairnél két héten belül már másodjára nem vitték el az utasok csomagjait Las Palmas-ra. Az utasokat választás elé állították: vagy maradnak a gépen és szerdán utánuk viszik a csomagjaikat, vagy ha ez nekik így nem felel meg, akkor szálljanak le a repülőről. Ötven utas ezt tette és üvöltözve elállták a gép útját. Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke az ECHO TV Napi aktuális című műsorában elmondta, hogy nem csak morális, hanem fogyasztóvédelmi szempontból is vétséget követett el a Ryanair.Nemcsak az utasain spórol a sztrájkoló alkalmazottait fenyegető Ryanair
A Ryanair arra figyelmezette a pilótákat és a légiutas-kísérőket, hogy néhányan elveszíthetik állásukat, ha elhúzódnak a sztrájkok. A cég ugyanakkor úgy vélte, hogy teljesíti éves nyereségtervét.A Ryanair már annyira fapados, hogy a csomagokat sem szállítja el
Megint nem állt a helyzet magaslatán a Ryanair, amely alkalmatlan gépet küldött a Budapestről a Kanári-szigeteken fekvő Las Palmasba induló járathoz, és nem fértek fel rá az utasok csomagjai. Harmincan úgy döntöttek, hogy a csomagjaik nélkül ők sem mennek. A felháborodott utasok elállták a gép útját, a rendőrök is kiszálltak a helyszínre. Az ír fapados cég gépére múlt héten sem fértek fel a Las Palmasba induló járatra az utasok csomagjai.Ajánljuk még











