ryanair
Több száz pilótát bocsátana el a Ryanair
Több száz pilóta elbocsátását helyezte kilátásba az ír Ryanair diszkont légitársaság, majd döntöttek a cég bónuszrendszerének átalakításáról – írta csütörtökön a Reuters. A Ryanair július végén tette közzé első negyedéves pénzügyi jelentését, amelyben növekvő árbevétel mellett az egy évvel korábbihoz képest 20 százalékos csökkenésről számolt be az adózott eredményben.Ryanair-géppel utazna? Nem árt, ha tudja, mikor sztrájkolnak a pilóták augusztusban
Többnapos sztrájkot jelentettek be szerdán augusztus végére és szeptember elejére a Ryanair diszkont légitársaság egyesült királyságbeli pilótái.A szénerőművek közé küzdötte fel magát a Ryanair légitársaság károsanyag-kibocsátásával
A Ryanair repülőgép-társaság is helyet kapott abban a tízes listában, amelyre az Európai Unió tíz leginkább környezetszennyező vállalata került fel – írja a The Guardian információira hivatkozva az ÉlőBolygónk.hu. Mint megjegyzik, ezen a listán eddig csak szénerőművek kaptak helyet.Több, mint negyvenezer embert érint a Ryanair dolgozóinak sztrájkja
Több, mint negyvenezer utast érint a Ryanair ír diszkont-légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetése, amely miatt kétszázötven járatot töröltek Európa-szerte. A társaság belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérőinek egy napos sztrájkjához egy német pilóta-szakszervezet is csatlakozott. Korábban százötven járat törléséről volt szó, a német pilóták bejelentésével azonban a szám az említett mértékűre emelkedett: ez a Ryanair kétezernégyszáz pénteki járatának tíz százalékát jelenti.Olaszországban is leállt a Ryanair a sztrájk miatt
A Ryanair olaszországi pilótái, utaskísérő és földi személyzetének tagjai is csatlakoztak az ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetéséhez, amely miatt mintegy 250 járatot töröltek Európa-szerte.Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt büntették meg a Ryanairt és a Wizz Airt
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra - jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott kedden újságíróknak nyilatkozva.Pénteki járatokat is törölt a Ryanair a sztrájk miatt
Budapesti járatokat is törölt a Ryanair a légitársaságnál pénteken, több országban zajló munkabeszüntetés miatt.Budapesti járatokat is érint a Ryanair alkalmazottainak pénteki sztrájkja
Budapesti járatokat is törölt a Ryanair a légitársaságnál pénteken, több országban zajló munkabeszüntetés miatt. Pénteken a svéd, a belga, a holland, a német és az ír bázisokon lévő pilóták sztrájkolnak majd; a Ryanair Kenny Jacobs marketingvezető szerda esti állítása szerint a 2400 pénteki járatból eddig több, mint 400 járatot törölt.Ajánljuk még

















