Pesti Srácok

Belgiumi járatainak nagy részét is törli a Ryanair

null

A Ryanair ír légitársaság Belgiumból induló, vagy oda érkező járatainak mintegy 70 százalékát törli a fedélzeti legénység szerdán kezdődött kétnapos munkabeszüntetése miatt - közölte a La Libre Belgique című belga napilap.

A tájékoztatás szerint Belgium mindkét jelentős repülőterén, a brüsszeli Zaventem és a fővárostól mintegy 55 kilométerre, délre található Charleroi nemzetközi repülőterén is komoly fennakadásokra, késésekre, torlódásra és zsúfoltságra lehet számítani.

Mint közölték, szerdán 22 járatból legalább 14-et biztosan törölni fognak, ez főként a Barcelonába, Valenciába, Madridba, Portóba és a Milánóba induló gépeket érinti. Csütörtökön 22-ből 16 járatot érint a járattörlés, ezért nem indul a milánói, a barcelonai, a lisszaboni, a madridi, a római és a portói gép sem.

A magyarországi járatokat kiszolgáló Charleroi repülőtérének tájékoztatása szerint az ír légitársaság indítja budapesti járatait, azok érkezésekor és indulásánál azonban késésekre kell számítani.

PestiSracok facebook image

A Ryanair belga fedélzeti legénységének munkabeszüntetése mellett spanyol, portugál és olasz kollégáik is sztrájkot hirdettek. A beszámoló szerint a légitársaság belga személyzetének legalább 80 százaléka vesz részt a sztrájkban. Az említett célállomásokon kívül a többi járat azért indulhat, mert a más nemzetiségű dolgozók nem jelentették, hogy csatlakoznak a munkabeszüntetéshez - közölte a napilap.

Forrás: MTI; Fotó: The Irish Times

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.