sajtóklub
Sajtóklub: A chemnitzieket neonácizó német média "Muszter-maszter Bánótól" tanult
Heller Ágnes demonstrációt szervez, "A nacionalizmus ellen az egységes Európáért" címen. Bayer Zsolt elmondta, a szervezők ötmilliós részvételre számítanak, azonban a visszajelzések alapján még ezer embert sem érdekel. Bencsik András az ECHO TV Sajtóklub című műsorában elmondta, Heller Ágnesnek nem a jövőről, hanem a múltról van víziója. Amit most képvisel, az egy az egyben az őskommunizmus jelmondata. A műsor vendégei ezúttal: Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője.Sajtóklub: Az ELTE vezető tanárai ennyi erővel Szálasi Ferencet is mentegethetnék (Videó!)
Augusztus 20., az államalapítás ünnepe alkalmából érdemes elgondolkoznunk azon, hogy bizony túléltük ezt az elmúlt több, mint ezer esztendőt, büszkék lehetünk magunkra, hogy a nemzetet ért annyi csapás után gyakorlatilag erősebbek vagyunk, mint valaha - fogalmazták meg az Echo TV Sajtóklub című műsorának legutóbbi adásában résztvevők, Bencsik András, Stefka István, Szentesi Zöldi László és az alkalmi műsorvezető, Huth Gergely. A műsorban szóba került, hogy a kormánynak muszáj szabályok közé szorítania az egyetemi képzést, hiszen olyan alakok is taníthatnak például az ELTÉ-n, akik történelemhamisító nyilatkozatban tagadják Heller Ágnes kommunista múltját. A vitapartnerek kivesézték a nyugati kultúra önfeladó naivitását és Putyin emlékezetes táncát az osztrák külügyminiszter esküvőjén.Kultúrharc a Sajtóklubban: Kell-e a magyaroknak a genderszak? (Videóval!)
Sem Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, sem Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, sem pedig Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa nem ért egyet azzal, hogy szükség van a genderszak fenntartására Magyarországon, ugyanakkor Bencsik Gábor, a Magyar Krónika főszerkesztője az ECHO TV Sajtóklub című műsorában továbbra is kiállt emellett és úgy vélte, a genderszak beszántása helyett a keresztény-konzervatív tábornak bele kell állnia a témába és le kell folytatnia a vitát a szélsőséges liberális erőkkel. Erre reagálva Szentesi Zöldi kijelentette, nincs szükség a vitára, ők sem akarnak velünk vitatkozni, hanem meg akarnak minket hódítani a saját eszméikkel, ránk akarják erőltetni az akaratukat.Sajtóklub: A „nyócker” és Józsefváros között dőlt el a választás (Videó!)
A reménytelen helyzetből, a „nyóckerből” Kocsis Máté újra Józsefvárost csinált - mondta az ECHO TV Sajtóklub című műsorában Huth Gergely. Hozzátette, ezért nem is meglepő, hogy kétharmados Fidesz-győzelem született az időközi választáson. Bencsik András az ellenzékről úgy vélekedett, hogy ami van, az inkább ne lenne. Annyira színvonaltalan, hogy nem lehet miért rájuk szavazni.Elbúcsúztatták Lovas Istvánt (videó és képgaléria)
Nagy tömeg részvételével búcsúztatták el Lovas Istvánt, majd a búcsúztató és az egykori munkatársak beszédei után szűk családi körben helyezték végső nyugalomra az újságíró hamvait. A temetésen sajtóklubos kollégái, Bencsik András és Bayer Zsolt, valamint egykori Szabad Európa rádiós munkatársa, Rajki László mondtak beszédet.Elhunyt Lovas István
Hétfőn tragikus hirtelenséggel elhunyt Lovas István újságíró, a Magyar Idők publicistája, az Echo TV Sajtóklub című műsorának állandó tagja. A gyászhírt Bayer Zsolt, Lovas István barátja jelentette be blogján, a Bádogon a következő címmel: Elment Lovas Pista.Sajtóklub: A keresztény Európának erős egyházakra van szüksége (videó)
Kivételesen Bayer Zsolt nélkül, ezúttal Szentesi Zöldi László részvételével beszélgettek a Sajtóklub újságírói az Echo TV hétfő esti műsorában. A Demokrata főmunkatársa beszámolt közelmúltbeli bulgáriai útjáról és annak tapasztalatairól: véleménye szerint Bulgáriát térségbeli hídfőállásának használja az amerikai, az európai, a török és az orosz külpolitika is, e négyirányú kapcsolat pedig széles mozgásteret eredményez a belpolitika tekintetében az országot jelenleg irányító jobboldali kormánykoalíciónak. A török határvidéken készült riportfilm hamarosan a PestiSrácok oldalán is látható lesz.Beazonosítottuk a kancigányozó jobbikos rendőrgyalázókat, akiket Bayer Zsolt fel is jelentett (videó!)
Közösség elleni izgatásért feljelentést tett a fapinázó és kancigányozó jobbikos tüntetők ellen Bayer Zsolt - jelentette be a publicista az Echo TV Sajtóklub című műsorában. "Kicsit berúgjuk a gépezetet, hátha így egyszerűbbé válik, feljelentést teszek, mert a felvételek alapján mind a három jobbikos beazonosítható. A rendőrnő becsületsértésért és emberi méltóság megsértéséért nyugodtan feljelentést tehet" - mondta Bayer Zsolt. Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője szerint a rendőröket inzultáló tüntetőkre a legkeményebb módon le kell csapni és a lehető legszigorúbban meg kell büntetni őket. A PestiSrácok.hu közben beazonosította a három elkövetőt.Sajtóklub: összefogtak a bajban, és megvédték az országot a magyarok (Videóval!)
Fantasztikus, hogy ez a nemzet valahogy ösztönösen mindig ráérez arra, hogy mikor van baj és mikor kell ezt az országot megvédeni. Sokan végig sem gondolták, csak érezték a mérhetetlen hamisságot, ami áradt a másik oldalból és érezték az egyszerű igazságot, ami érkezett innen, és tudták, hogy mi a feladat - így értékelte Bayer Zsolt a Fidesz elsöprő győzelmével járó választást az ECHO TV Sajtóklub című műsorában. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője meglepődött az eredményen, félt attól, hogy a mozgósítás az ellenzéknek kedvez majd, de szerencsére a „derék magyarok azt mondták, hogy bajban van a haza, mennünk kell”.Ajánljuk még