sarc
Öt perc – KaróGeri megsarcolta az agglomerációt, aztán káoszba döntötte a körutat
Megkezdték a biciklisávok felfestését a Szent István körút Margit híd és Nyugati pályaudvar közötti szakaszán is. Kollégáink a helyszínen azt tapasztalták, hogy a munkálatok óriási közlekedési káoszt okoztak, az autósok felháborodva vették tudomásul a Budáról Pestre, a nagykörútra és a Váci út irányába vezető közlekedési lehetőségek szűkülését. De nem ez volt a főpolgármester egyetlen húzása: ahogy azzal portálunk több ízben is foglalkozott, Karácsony Gergely elképesztően aljas politikai zsarolással élve azzal fenyegette meg az agglomerációs településeket, hogy elzárja a vízellátásukat. A lépésre, amely Tarlós István szerint már a büntető törvénykönyvet súrolhatja, az érintett települések vezetőit követően Menczer Tamás is reagált, aki bejegyzésében felkérte a kormányt, hogy védje meg az agglomeráció lakosait a főpolgármestertől. Míg Karácsony húzásaira valahol számíthattunk, azért meglepő fordulatot is hozott az ősz, hiszen Donáth Anna bejelentette: már soha nem is voltak szövetségesek a DK-val, és ezután sem terveznek összefogni Gyurcsányékkal – kivéve, ha mégis. Ferenc testvér azonban láthatóan rossz néven vette, hogy az egyik szatellit új útra vezetődik és legalábbis papíron meghatározza magát a DK-val szemben, ezért a méltán tetszhalottnak tűnő DK TV egyik arcával “fejtették meg”, miképpen fordulhat elő az, hogy egy ellenzéki párt nem szereti a Gyurcsány-szektát. Olyan sarcot talált ki Pikó, amivel még a baloldaliak sem értenek egyet
Teljesen értelmetlen sarcot róna a VIII. kerületben élőkre Pikó András, Józsefváros baloldali polgármestere. Az új parkolási szabályok szerint fizetőssé tennék a parkolást a kerületben élők számára is, akár 30 ezer forintba is kerülhet az autónkénti engedély. A megszorítás célja elvileg a kerületi parkolók felszabadítása lenne, azonban az nem világos, hogy Pikóék mire számítanak, hova teszik a kerületben élők a már meglévő autóikat. A kerületi Fidesz szerint gazdaságilag nem indokolt az intézkedés, ráadásul a háború okozta gazdasági nehézségek közepette különlegesen érzéketlen lépés ez a kerület baloldali vezetésétől. Meglepő módon utóbbival a kerület egyetlen DK-s képviselője is egyetértett, Stettner pedig azt is belengette, hogy a polgármester javaslata ellen szavaz. Mostanáig mindenki két autót tarthatott ingyen az utcán Józsefvárosban, ehhez képest jövőre 18-30 ezer forintot kérnének éves szinten az első parkolási engedélyért, a másodikért pedig ennél is többet. Ajánljuk még
Vörös bárók háborúja – Egymásnak estek a tiszás oligarchák
Az árulót mindig megfizetik, de kezet nem fognak vele, tartja a mondás, és lám, mennyire igazolja ismét a valóság a népi bölcsességet. Nem kellett ugyanis sokat várni, hogy egymás torkának ugorjanak az ősbalos vörös bárók, és a frissen igazolt árulók. Magyar Pétert május kilencedikén koronázzák meg a Duna jegén
A szeretett vezetőt megkoronázzák, a szeretett vezető előtt hódol az egész ország, és a hadsereg is felvonul. Az egyetlen bökkenő Magyar Péter mennybemenetelének megünneplésével, hogy éppen május kilencre tették, ami az oroszoknál a győzelem napja, és a tokatábornok ezt akarja katonai parádéval ünnepelni. Ellenzéki újságíróként ezt azzal kommentálnám, hogy mennyire felháborítanak ezek az oroszbérenc kormánytagok... Elcsendesedés, pont most? Na, ne!
A kudarcot bírni kell, a koronát megigazítani, felállni és menni tovább. A pudingoskodás nem a mi asztalunk. Meseország az övék és el akarnak menni vele – Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta
Milyen jobboldali, milyen keresztény, Orbánabb az Orbánnál...Ja, nem ide, őszintén szólva azt hittük, hogy egy kicsit tovább várat magára, hogy Magyar Péter csalódást okozzon a jobboldali szavazóknak, de úgy tűnik ezt is gyorsan le akarta tudni. Beköltözik ugyanis Meseország a parlamentbe, és Bódis Kriszta beviszi az LMBTQ-lobbit a társadalompolitikába.