sátánisták
Új trend: örök gyerekkor, nulla felelősség – Dezse Vű
Új trend van az USA-ban. Bár ne lenne, de van. És ebből soha semmi jó nem szokott kisülni. Szóval az új divat az, hogy felnőtt emberek járnak ugrálóvárakba játszani. Olyanokba, ami direkt felnőtteknek készült. Mondhatnánk rá, hogy egy ártatlan szórakozás, de egyáltalán nem az, ahogy az sem, hogy felnőtt férfiak úgy csinálnak, mintha 3 éves gyerekek lennének. Itt valami nagyon nagy baj van. És mindjárt elmondom, hogy szerintem mi. De előtte gyorsan elmondom, hogy miért lenne fontos sokkal többet beszélni a Sátánról. A kettő között van összefüggés.Biden helyettes államtitkára szerint rendben van a gyermekprostitúció
Ez hát a liberális demokrácia. Az USA egyik vezetőbeosztású politikusa, aki már kinevezésével is feltűnést keltett, hiszen a pozícióját azzal érdemelte ki, hogy transznemű szado-mazo aktivista, most rátett egy lapáttal a vele szembeni ellenszenvre és a védelembe vett egy kiskorú prostituáltakat közvetítő ügynökséget az amerikai kormányzat nukleáris hulladékügyekért felelős tisztségviselője. Esetleges liberális olvasóinknak jeleznénk: ezért van szükség a gyermekvédelmi törvényre!Szinte rendszeressé váltak a keresztényellenes támadások Ausztriában
A világ egyik legüldözöttebb vallása napjainkban a kereszténység. Sajnos immáron nem csupán a közel-keleti keresztényeknek kell félelemben élniük: Európában is egyre gyakoribbak a velük szembeni támadások. Szomszédunkban Ausztriában szinte mindennapossá váltak a templomrongálások és a sátánista támadások.Sátánisták, bukott komcsik és önérzetes álhírgyárak a haladó nyugaton (Dezse Balázs videó blogja + sztárvendég)
Miközben az emberiség a karanténban tengődik, addig az élet azért zajlik, és nem is akármilyen dolgok történnek: a Microsoft elhatározta, hogy húsvét alkalmával hivatalosan is sátánista lesz, az Egyesült Államokban megbukott a kommunizmus, illetve Kaliforniában rájöttek, hogy a törvények nem pusztán javaslatok a mindennapokra, a CNN viszont javasolhatja a nagy tech-cégeknek, hogy milyen tartalmat engedjenek ki a felületeikre. Ezen a héten Jeszenszky Zsolt helyett Frenkie Fantastico-val beszélgetünk az elmúlt napok eseményeiről.Ajánljuk még












