schmidt Ádám
Túl keveset beszélünk arról, mennyi mindent ért el a magyar sport az elmúlt tizennégy évben – Sportszakmai országjárás indul májusban
Túl keveset beszélünk róla, nem hangsúlyozzuk eléggé, nem hívjuk fel a figyelmet arra, hogy mi minden történt a magyar sportban az elmúlt 10–14 évben – hangzott el a Hajrá magyarok! című kötet bemutatóján, ahol kiemelték: míg 2010 előtt nem volt Magyarországnak sportstratégiája, azóta Budapestet beválasztották a tíz legjelentősebb sportváros közé. Az eseményen bejelentették, hogy május elején sportszakmai országjárás is kezdetét veszi, ahol sportolókkal, egyesületi vezetőkkel, tanárokkal kívánják megvitatni a sport előtt álló országos és helyi kihívásokat. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Honnan jöttek azok a fránya drónok és kinek lehetett érdeke a becsapódásuk?
Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.