sértődés
Magyar Péter annyira elszállt magától, hogy lassan a Jóisten helyét is átvenné a mennyekben – Karanténvlog
Lezajlottak az EP- és önkormányzati választások, a politikusok pedig magyarázzák az eredményeket. Van ugyan olyasmi is, amit nem lehet kidumálni, de Gyurcsányék például ezt is megpróbálják. A Demokratikus Koalíció és töketlen nehezékei, az MSZP és a Párbeszéd ugyanis közösen egészen 8, azaz nyolc százalékot értek el, azonban a Gyurcsány-klán szerint ez a baloldali centrum, sőt, azt mondták magukról, hogy ők az ellenzék vezető ereje. Tudjuk, hogy a bolsevik hazugságoknál a határ a csillagos ég, ám a Dobrev-féle árnyékpolitizálás új univerzumokat is elért. Természetesen minden magyar ember örül annak, hogy a Momentum 3.6 százalékkal kizúgott az EP-ből, ugyanis a hazaárulás bérét előbb-utóbb meg kell fizetni. A folyamatosan saját hazájuk ellen kereplő Donáth Anna és Cseh Katalin szembesült azzal, hogy a magyar embereknek nem ajándékként, hanem alanyi jogon járó uniós források blokkolása olyan fekete öves hazaárulás, amit nem lehet csak úgy lenyomni a torkokon. Végül Magyar Péterék 30 százalékos eredménye is fontos szegmense a választásoknak, hiszen ez intő jel kell, hogy legyen mindenki számára. Az, hogy a Tisza párt önjelölt megváltója szinte azt se tudja, hogy kik jutottak ki pártjából az EP-be, nem zavarja ezt a csodaváró tömeget. Az sem érdekli őket, hogy Magyar annyira elszállt magától, hogy amikor az ATV-ben szembesítették a hazugságaival, akkor élő adásban sértődötten kirohant, mert egy dolog fontos: bármi is hangzik el, azt Magyar Péter mondja. Az se baj, ha egymással ellentmondó gondolatok ezek, csak ő mondja ki és már el is hitték. Hatalmas kihívások előtt a magyar politika, a Tisza pártnak pedig a duma mellett most meg kell mutatni, hogy kivel tartanak és mit akarnak csinálni, mert a csodák gyorsan elillannak a szürke hétköznapokban, főleg, ha csupán illúzióról van szó. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.