sérülés
Nadal hasfalsérülés miatt visszalépett a wimbledoni teniszbajnokságtól
A 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes Rafael Nadal hasfalsérülése miatt visszalépett a wimbledoni teniszbajnokságtól. A 36 éves spanyol sztár csütörtök este sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem vállalja a játékot az elődöntőben. Úgy fogalmazott: jelen állapotában két mérkőzést nem tudna megnyerni, már csak azért sem, mert nem képes megfelelő sebességgel adogatni, ráadásul nem szeretné megkockáztatni, hogy esetleg két-három hónapot ki kelljen hagynia.Súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik fiatal táncművésze a terézvárosi házomlás következtében (Videó!)
Portálunk is beszámolt róla, hogy hétfő délelőtt a Jókai utca 1. szám alatti épület beépítés alatt álló tetőterének egy része az utcára omlott. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, a balesetnek négy sérültje van. A Budapesti Operettszínház közleményéből kiderült, hogy egyik táncművészük, aki épp a munkahelyére tartott súlyosan megsérült a terézvárosi házomlás következtében.Medve támadt ukrán turistákra Romániában
A medve nem játék – lassan megtanulják az örök bölcsességet a turisták is, akik váratlan kalandokban is részesülhetnek, ha Romániába látogatnak. Egy huszonnyolc éves ukrán férfi és egy harminckét éves nő saját bőrén tapasztalhatta meg ezt szombaton a sinaiai Peleş-kastély közelében, ahol egy medve támadt rájuk – számolt be róla a Főtér hírportál.Kizuhant a második emeletről egy kisgyermek és édesanyja Bákó megyében
Lezuhant a második emeletről egy húsz hónapos kisgyermek a Bákó megyei Törökpadja településen – írja a Maszol. A gyermek egy tömbház teraszán játszott, amikor megcsúszott és lezuhant. Édesanyja megpróbálta elkapni, de ő is utána esett.Eriksen állapota stabil az újraélesztés után
A pályán összeesett és újraélesztették Christian Eriksent, a dán labdarúgó-válogatott játékosát a finnek elleni koppenhágai Európa-bajnoki mérkőzés 43. percében. A 29 éves középpályást kórházba szállították, azóta állapota stabil, és már kommunikációra is képes.Háttérbe szorult a futball a Dánia–Finnország mérkőzésen – Christian Eriksen összeesett a pályán, de életben van, állapota stabil! – A mérkőzést még ma lejátsszák! (Frissítjük!)
Drámai, elképesztő esemény szakította félbe a 43. percben a Dánia–Finnország csoportmérkőzést a labdarúgó Európa-bajnokságon. Christian Eriksen, a dán válogatott középpályása egy ártalmatlan szituációban összeesett az oldalvonal mellett, közel a finn alapvonalhoz.Szoboszlai Dominik kihagyja az Eb-t
Szoboszlai Dominik nem lesz tagja a huszonhat fős magyar válogatott keretnek az Európa-bajnokságon - írja a német Kicker magazin. Egy ország találgatta, hogy az Izland elleni pótselejtező hőse, aki kilőtte a válogatottat a tornára, a bombagólja után a 2021-es Európa-bajnokságon is a magyar labdarúgó-válogatott vezére lehet-e? A válasz hamarosan kiderül.Súlyosan megsérült az a hároméves kisfiú, akire rátámadtak a család kutyái
Súlyosan megsérült egy hároméves kisfiú, akire a család kutyái rátámadtak a házuk udvarán – erősítette meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete. Tájékoztatásuk szerint a vasárnap délután történt kutyatámadás után a kisfiút mentőhelikopter szállította a Debreceni Egyetem Kenézy campusának baleseti sebészetére.Salétromsav ömlött az útra, egy férfi miatt megsérült két mentős
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, mert az autójáról a rögzítés nélkül szállított és az útra ömlő salétromsav miatt a segítségére siető mentősök megsérültek – tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei megbízott főügyész kedden az MTI-t.Ajánljuk még

















