Pesti Srácok

Eriksen állapota stabil az újraélesztés után

Eriksen állapota stabil az újraélesztés után

A pályán összeesett és újraélesztették Christian Eriksent, a dán labdarúgó-válogatott játékosát a finnek elleni koppenhágai Európa-bajnoki mérkőzés 43. percében. A 29 éves középpályást kórházba szállították, azóta állapota stabil, és már kommunikációra is képes.

Az Internazionaléval olasz bajnok, 109-szeres válogatott futballista egy dán akció után elindult visszafelé, majd mindenféle előzmény nélkül, két-három botorkálva megtett lépés után összeesett az oldalvonal mellett. A drámai pillanatok után gyorsan a pályára értek az orvosi stáb tagjai, és egy paraván, valamint a dán játékosok alkotta gyűrű mögött megkezdték az újraélesztést. Több mint 10 perc után Eriksent hordágyon vitték le a pályáról. Az európai (UEFA) és a dán szövetség bejelentette, hogy a játékos magánál van, és stabil állapotban kórházba szállították. A szörnyű esetet követően a világhálón rengeteg labdarúgó, valamint klub és szövetség, az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin és Sanna Marin finn miniszterelnök is jókívánságát fejezte ki, egyben reményének adott hangot, hogy Eriksen felépül. A 43. percben, 18.44-kor félbeszakított mérkőzést azok után folytatták 20.30-kor, hogy az UEFA egyeztetett mindkét csapattal, és a dán játékosok tudtak beszélni a kórházban kezelt Eriksennel.

Eriksen mostani pályára lépésével a 4. helyre lépett a dán örökranglistán, csak Peter Schmeichel (129), Dennis Rommedahl (126) és Jon Dahl Tomasson (112) számlál több válogatottságot.

Forrás: MTI; Fotó: EPA/Friedemann Vogel

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.