simicska lajos
Lebukás után – Simicska árnyékából fenyegetőzik a jobbikos Varga-Damm Andrea
Két nap alatt körbejárta a hazai sajtót a Blikk szemfüles fotósának felvétele, aki lencsevégre kapta a veszprémi kézilabda csapat szombati meccsén Varga-Damm Andreát, a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltjét, ahogy Simicska páholyában, a vállalkozó és családja szűk körében szurkol. A képnek köszönhetően a politikus asszony ügyesen magára vonta a kiemelt figyelmet. Aztán az első vitákba keveredve máris ellentámadásba lendült.Jobbik: Orbán nagykéssel vágta el Simicska torkát
A Jobbik szerint a reklámadó bevetése ellehetetlenítette volna az összes nem állami pénzből működő sajtóorgánumot – nyilatkozta Volner János. A Jobbik frakcióvezetője a sajtónak Simicska Lajos nagyvállalkozó és fiának közelmúltbeli nyilatkozatainak stílusával kapcsolatban elmondta, Orbán Viktornak magának kell tisztáznia „azzal a barátjával, akinek ő maga vágta el nagykéssel a torkát", ebben a Jobbiknak nincs teendője.Vannak „indulati elemek” Simicska őrjöngésében – esett le a tantusz Török Gábor politológusnak
Korszakos megállapításra jutott Török Gábor politológus Simicska Lajos minapi káromkodós ámokfutása kapcsán. Az elemző szerint a Jobbik közeli oligarcha viselkedésében „vannak indulati elemek, ez szinte biztos”. A korábban „egyrészt-másrésztozó”, ide-oda sasszézó elemzéseivel ismertté vált politológus 24.hu-nak adott interjúja kevéssé emlékeztet egy politikai elemzésre, mint inkább a Jobbik és köreinek hálószobatitkaiba beavató pletykák és a miniszterelnököt mosolygósan riogatni próbáló sejtetések ötvözetére."Simicska egy agresszív figura, aki meglopta a polgári oldalt" - PS-Polbeat Kocsis Mátéval
A Soros-galaxis magyarországi tevékenysége és "tündöklése", valamint a trágárságban világbajnok Dopemannel súlyosbított józsefvárosi időközi választások kitárgyalása mellett a napok óta őrjöngő Simicska-klán elgurult gyógyszerét próbáltuk megkeresni a PestiSrácok.hu Polbeat című adásában Kocsis Mátéval, a VIII. kerület fideszes polgármesterével és a kormánypárt budapesti elnökével. A kerület vezetője utóbbi téma kapcsán kőkeményen kiosztotta Simicskáékat, miközben azt is nyomatékosította, a nagyvállalkozó meglopta a polgári oldalt.Vona cáfolja, hogy Simicskához bármilyen köze lenne, hitelből fizeti plakátkampányát
Hitelből finanszírozza plakátkampányát a Jobbik - ezt mondta a párt elnöke. Vona Gábor szerint plakátjaikat oda helyezik ki, ahol lehetőséget kapnak rá. A politikus továbbra is azt állítja, hogy semmilyen kapcsolat nincs a Jobbik és Simicska Lajos között - hangzott el az M1 Híradójában.„Őrjöngő ficsúr”, „a közélet szégyene” – Novák Előd kőkeményen kiosztotta a Simicska-klánt
Simicska szétlopta az országot, majd miután összeveszett Orbánnal, azt hiszi, már nem kell elszámolnia a fideszesekkel közösen lopott (s ki tudja, hogyan szétosztott) vagyonával – ezekkel a szavakkal kezdte hétfői Facebook-bejegyzését Novák Előd, a Jobbik volt alelnöke, akit ugyan háttérbe szorítottak a párt cukisodása és Simicska Lajoshoz való dörgölőzése közepette, de két párttisztséget továbbra is visel. Novák keresetlen szavakkal illette Simicska Ádámot, a Magyar Nemzet című „polgári” napilap társügyvezetőjét, aki előzőleg nemi szervük levágásával fenyegetett meg állítólagos paparazzikat.Simicska Lajos újabb verzióval rukkolt elő, hogy miért szakított Orbánnal
Simicska: Orbán az oroszoktól remélt pénzt az RTL Klub megszüntetéséhez – ezzel a címmel tett közzé egy cikket hétfő délután a 24.hu. Az oligarcha azt állította, hogy ő ebben nem akart részt venni, ez vezetett a miniszterelnökkel való szakításához.„Milliméterenként lesz levágva a f@szuk, és élvezni fogjuk” – üzeni a kisebbik Simicska (Frissítve)
Egyre jobban kezd elgurulni a Simicska-klán gyógyszere. Simicska Lajos oligarcha és fia, Simicska Ádám napok óta gyakorlatilag őrjöng, amiért állítólag fotósokat láttak a házuknál. A paparazzik jelenlétére egyelőre semmilyen bizonyítékot nem mutattak be Simicskáék, így az sem kizárt, hogy médiahekkről van szó. Ennek ellenére az ifjabb Simicska egyre alpáribb stílusban üzenget. Simicska Ádám hétfőn a Jobbikhoz közeli bulvárlapban, a Zsúrpubiban az állítólagos fotósok nemi szervének a levágásával fenyegetőzött, amit szavai szerint ő még élvezne is. Alighanem egy szadista fiatalemberrel állunk szemben, aki egyébként a „polgári” Magyar Nemzet ügyvezető igazgatója. Simicskáék új kedvence, Vona Gábor is megszólalt a „szeletelés” ügyében.Ajánljuk még
















