simicska lajos
Őrült fizetésekkel próbálja marasztalni munkatársait Simicska tévéje
Csütörtökön diadalittasan tudatta Simicska Lajos oligarcha hírportálja, hogy 11 új ember érkezett Simicska Lajos oligarcha Hír TV-jéhez, arról azonban hallgattak, hogy a televízió menedzsmentje már rég túllépte az évi bérkeretet. A Magyar Idők cikke szerint Kálmán Olga érkezése után 50 – azaz ötven – dolgozó átigazolt a jobboldali Echo TV-be, mert elegük lett a vezetőség árulásából. A félszáz ember távozása jelentős fennakadást okozott Simicska csatornájánál.Függetlenek maradunk – üzeni Simicska farzsebéből az Index új első embere
Függetlenül és önfenntartóan működik tovább az Index – nyilatkozta a Magyar Narancsnak Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kurátora, aki egyben a portál igazgatósági elnöke is. Szavaival tehát azt próbálta sugallni, hogy Simicska nem saját politikai céljainak beteljesítése miatt érvényesítette opciós jogát az Indexre, hanem azért, hogy a balliberális műhely „független” legyen/maradjon. Hihető...A „Lex-Csicska" buktathatja le Simicskát és a Jobbikot
Jelentősen átírná a politikai plakátokra vonatkozó szabályozást az a törvényjavaslat, amelyet a Fidesz-frakció rövidesen az Országgyűlés elé terjeszthet. A javaslatot fideszes körökben állítólag „Lex Csicska”-ként emlegetik. Az előterjesztés fő célja, hogy fellépjen a burkolt pártfinanszírozás ellen.Titkos üzletelés a Jobbiknál
Titkolózik a Jobbik az április elején indított országos plakátkampány árát illetően. Csak annyit ismertek el, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. és a Mahir Cityposter Kft. hirdetési felületeit használják. A párt állítása szerint kétezer plakátot helyeztek ki, a Magyar Idők szerint azonban ennél nagyságrendekkel több látható országszerte.Torokelvágást ígért a begőzölt oligarcha a Magyar Nemzet címlapján
Összegyűjtöttünk néhány korábbi gyöngyszemet az Indexről, amelyekben különösen szívhez szólóan alázzák porig Simicska Lajos oligarchát. Amikor ezek a gúnyolódó cikkek születtek, persze, még nem tudhatták, hogy Simicska lesz majd az új tulajdonosuk. A rövid gyűjtemény végére egy igazi kincset ástunk elő az Index-archívum mélyéről: ez a 2006-os írás éppen azt leplezte le, miként sikerült Simicskának félreértenie egy postai reklámküldeményt, és olyan szintű őrjöngésbe kezdenie, hogy végül a Magyar Nemzet címlapján helyezte kilátásba a feladó torkának elvágását. (Tehát az utóbbi hetek kibelezős, péniszdarabolós ígéreteinek megvolt a maguk történelmi előzménye.)Az indexesek örülnek új oligarchájuknak, „független” Lajosnak
Uj Péter, a 444.hu főszerkesztőjének a villájában bérel ügyvédi irodát Bodolai László, aki az Index új tulajdonosának igazgatósági elnöke – tudta meg a 888.hu. A portál szerint strómangyanús üzleti machinációkkal sikerült megszereznie Simicskának az Indexet. A Népszavának nyilatkozó névtelen indexes szerint az általuk jól ismert ügyvéd személyében látják a garanciát arra, hogy a portál „független marad”, és ha Simicska közvetlen tulajdonos lett volna, az egész szerkesztőség fölállna. Eközben két másik Simicska-médium, a Hír TV és a Magyar Nemzet úgy számolt be saját kenyéradója terjeszkedéséről, hogy Simicska Lajos nevét le sem írták.Simicska Lajos bekebelezte az Indexet
Megszerezte az Index.hu Zrt. száz százalékos tulajdonrészét Simicska Lajos egyik cége, amelynek a Magyar Nemzetben és a Hír TV-ben is érdekeltsége van. Vagyis hiába tagadták tavaly nyár óta, hogy Simicskának opciós joga van a portálra, ez most be is bizonyosodott. Sőt, kiderült: az Orbán ellen bosszúhadjáratot folytató oligarcha már 2014 februárjában aláírta Spéderékkel az opciós szerződést, tehát azóta befolyása volt a balliberális lapra. Az Index kiadójának új igazgatóságában fölbukkan Simicska unokaöccse, Nagy Ajtony Csaba, és a régi, balliberális TV2 egykori vezérigazgatója, Kereszty Gábor. Újabb fokozatba kapcsolhat Simicska Lajos őrületbe hajló bosszúhadjárata. Miután az oligarcha a közelmúltban arról értekezett, mennyire szimpatizál a Jobbikkal, az az érdekes helyzet is előállhat, hogy az egykori radikális párt szócsövévé válik a balliberális Index.Besokalltak Simicska „faszlevágásától” a Magyar Nemzet újságírói
Azután sincs nyugalom a Magyar Nemzet szerkesztőségében, hogy a G-nap óta a lap újságíróinak körülbelül fele lecserélődött. Most úgy látszik, hogy a sok-sok kilépő után még azok sem elégedettek, akik maradtak, hiszen aláírásgyűjtés zajlik a Magyar Nemzet szerkesztőségében, hogy megtárgyalják a lapot érintő kérdéseket Simicska Ádám ügyvezetővel. Információink szerint nemcsak a lap Jobbikhoz való közeledését kifogásolják többen, hanem az ifjabbik Simicska utóbbi napokban megcsillantott alpári modorát is.Ajánljuk még
















