Pesti Srácok

Függetlenek maradunk – üzeni Simicska farzsebéből az Index új első embere

Függetlenek maradunk – üzeni Simicska farzsebéből az Index új első embere

Függetlenül és önfenntartóan működik tovább az Index – nyilatkozta a Magyar Narancsnak Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kurátora, aki egyben a portál igazgatósági elnöke is. Szavaival tehát azt próbálta sugallni, hogy Simicska nem saját politikai céljainak beteljesítése miatt érvényesítette opciós jogát az Indexre, hanem azért, hogy a balliberális műhely „független” legyen/maradjon. Hihető...

A Magyar Narancs az Index múlt heti, Simicska Lajos általi bekebelezése kapcsán szólaltatta meg Bodolai Lászlót, aki azt állította, az ő szerepe a „függetlenséget biztosító alapítványi konstrukció kigondolása és összerakása” volt, és néhány nappal ezelőttig nem is tudott az opciós szerződésről. (Pedig az Origo, majd utána a teljes magyar sajtó hírt adott róla már tavaly júniusban. Igaz, az egészet próbálták tagadni – A szerk.) Arra a kérdésre, hogy ki vonta őt be a konstrukció-kidolgozási folyamatba, nem kívánt válaszolni. Azt viszont leszögezte, az ő személye lesz a „biztosíték” az újságírók függetlenségére. Jogilag nem lát lehetőséget arra, hogy Simicska beavatkozzon:

Majd azt állította, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kurátoraként saját magát és a két tagot is ő nevezte ki az Index igazgatóságába. Szerinte Kereszty Gábor (a korábbi, még ballib irányultságú TV2 egykori vezérigazgatója – A szerk.) „tapasztalt, független médiaszakember”. A másik tag, Nagy Ajtony Csaba (aki Simicska rokona és régi, megbízható embere) kapcsán pedig azt közölte:

PestiSracok facebook image

A másik Simicska-ember, Tóth Mariannról, aki az alapítványt létrehozó Nanga Parbat Zrt. ügyvezetője lett, annyit mondott, hogy neki csupán adminisztratív feladatai lesznek. (Tóth többek között a szintén Simicska érdekkörbe tartozó Magyar Nemzet kiadójának ügyvezető igazgatója is.) Bodolai ezek után kijelentette, hogy nem Simicska, hanem az alapítvány az Index tulajdonosa. Szerinte Dudás Gergely főszerkesztő néhány nappal ezelőtti véleménycikke, amelyben Simicskát a rendszerváltás utáni időszak legdurvább oligarchájának nevezte, szintén azt bizonyítja, hogy az Index független maradt. Bodolai azt állította, nem tudja, Simicska miért most hívta le az opciót az Indexre, egyébként pedig semmit sem tud a Spéder és Simicska közti ügyletről. Bár nem számoltuk össze, az interjúban elég sokszor elhangzott a függetlenség szó.

Forrás: Magyar Narancs. Vezető kép:Google.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.