siránkozás
Karigeri sírógörcsöt kapott, már nem szereti a püffedt Nagy Ervint és a Tisza Párt is csúnya lett
Kedvenc főpolgármesterünk karakán időszakát éli, hiszen legutóbb a tiszás Barna Juditnak szólt be sértődötten a Fővárosi Közgyűlésen, ahol a demokrácia alapjait magyarázta el a Pikachu-imádó képviselőnek, most pedig Nagy Ervin következett a sorban. Gyanús, hogy ennek a cicaharcnak is valamilyen sunyi alku lesz a vége, ahogy szokott, addig azonban, amíg a takaréklángelmék egymást kóstolgatják, helyezkedjünk el kényelmesen a fotelban és kamillázzuk be a nagy tudást a mesterektől. Ne felejtsük, ezek az emberek mind országot akarnak irányítani, pedig Budapesten is csak anarchiát okoznak. A szokásos ostobasággal és füsttel mérgezte a légkört az egy százalékos Momentum | Karantén kibeszélő
Mindenki tudja, hogy az éppen megszűnőfélben lévő Momentum ismét talált egy kapaszkodót, amivel feljebb próbálja tornászni az 1 százalék alatti népszerűségét. Kivétel nélkül olyan ügyeket szoktak találni, amelyet a magyar emberek minimális hányada támogat, nagyon fontos az is, hogy valamilyen negatív töltetű, vagy a devianciát pátyolgató ügy legyen. Így tettek most is, amikor a füstgyertyákat gyújtottak meg a Magyar Országgyűlésben, miközben a Pride betiltásáról szavaztak a honatyák. Amellett, hogy mindez nagyon messze van a parlamenti szellemiségtől, még a szokásos öngólt megrúgták vele, hiszen a törpe kisebbség hiába hangos, a többséget nem ők képviselik hazánkban. A Karantén kibeszélő igyekezett alaposan körbejárni a témát, hiszen a több szégyellni való társaság között a Momentum mindig dobogós helyen szerepel. Attila, a hun meleg volt! Ezzel a primitív szlogennel fogadták a fradistákat a szlovák szurkolók Pozsonyban (Karanténvlog)
A Karantén a szokásos mélypontokon kívül részletesen foglalkozott a Ferencváros pozsonyi kalandjával és csodaszámba menő fölényes győzelmével, hiszen a fradisták azt a Slovan Bratislavát verték meg 4–1-re idegenben a hazai 2–1-es vereséget követően, akik elképesztően primitív fogadtatásban részesítették a magyarokat, ráadásul történelemből is megbuktak. Ismét. A Fradi játékosai a pályán vágtak vissza a harminc évvel ezelőtti magyarverésért, amikor álarcos kommandósok válogatás nélkül verték össze a fradistákat, természetesen indok nélkül. A mélységet azonban a Karantén nem tudta most sem kikerülni, ebben pedig többek között a Momentum segített. Tanulságos végighallgatni egy olyan politikust, aki demokratikus keretek között önkormányzati képviselői mandátumot szerez, elvileg tanult emberként tisztában van a választási rendszerrel, tökéletesen tudja, hogy április 3-án teljesen lebőgött a baloldal, mégis, egy külföldi konferencián szinte sipítozik, hogy a magyarok tizenkét éve nem élnek demokráciában, és már nagyon éhesek erre az intézményre. Ez a Momentum jelenleg, akik hazugságokkal, félinformációkkal és csúsztatásokkal leplezik tudatlanságukat és hatalomvágyukat. Egy budaörsi önkormányzati képviselő "bátor" siránkozása azonban megihlette Cseh Katkát, aki mindenhol igyekezett megosztani ezt a förmedvényt. A DK szóvivője, Barkóczi Balázs sem tud hibázni: ismét annyi ocsmányságot és hazugságot hordott össze, amit mi sem tudtunk kihagyni. Aki már nem emlékezne, felfrissítjük a memóriáját, hiszen még mindig létezik az MSZP, az egyik társelnök pedig az a Tóth Bertalan, aki szilárdan folytatja az értelmetlen ostobaságok folyamatos terjesztését, ám párttársa, Ujhelyi István sem akart lemaradni, aki borgőzös fejtegetéssel az összeesküvés-elméletek egyik legszerencsétlenebb változatát hozta össze a Karantén örömére. Most se hagyjátok ki a műsort, higgyétek el, megéri! A takaréklángelmék lázadása: az italboltba menekülő Gurmai Zita mentális állapota a "nagy futás" óta sem tisztult (Karantén-vlog)
Elképesztő felvételt kaptunk, amelyen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely táltosa még a megboldogult Klubrádióban értekezik teljes nyugalommal arról, hogy semmilyen gond nincs azzal, ha az ellenzék a járványt kicsinyes politikai haszonszerzésre használja fel. Márki-Zay szerint ugyanis ha egyszer szigorításról beszélnek, majd lazításról, az simán belefér, elvégre egy cél van: a hatalom megszerzése. A Karantén ezen kívül megemlékezett a kommunizmus áldozatairól, akiknek emléknapja február 25-én volt, mi pedig szeretnénk, ha az újkommunisták örökre elkerülnék hazánkat, mert a magyarok és a világ is eleget látott belőlük már. Hihetetlenül erős volt most is a mezőny, hiszen Fegyőr siránkozása már önmagában megér egy misét, azonban a tetteit elvileg mindig vállaló vállatlan Momó-vezér mellett teret engedtünk Arató Gergelynek is, a DK vakcinakirályának, aki ismét megpróbált hisztériát kelteni, és az sem számított, hogy az orrára koppintottak. Elvégre ilyen az igazi kommunista, nem gondolkodik, csak megy előre, a vörös köd pedig utat mutat számára. Aki megnézi a Karantént, együtt morfondírozhat velünk arról, hogy Gurmai Zita vajon mit akarhatott mondani a másik takaréklángelmével, Korózs Lajossal tartott közös sajtótájékoztatóján. Felmerült a gyanú, hogy valami komolyabb mentális zavar keletkezhetett a gépezetben, de rátok bízzuk a megoldást, mi tanácstalanok vagyunk. Természetesen megemlékeztünk Jakab Péter balesetéről, ahol szerencsére személyi sérülés nem történt, azonban az uszító Jobbik-vezér amellett, hogy ránk küldte a trolljait, azt is eltitkolta, hogy a kocsiját a néppártosodás alapkövetelményeinek nem feltétlenül megfelelő Hajnády Kristóf újnyilas vezette, aki korábban a győzelem jelét mutatta Auschwitzban. Nézzétek meg velünk a Karantént! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.