social justice emília
#SocialJusticeEmília: Létezik a tömeges kivándorlás? (VIDEÓ)
Annak ellenére, hogy az összes uniós és hazai statisztika mellett a saját szemünk által látott valóság is cáfolja, a haladó sajtóban mégis naphosszat arról értekeznek, hogy Magyarország perceken belül egy lakatlan sivataggá változik. Azon túl, hogy saját politikai csalódottságukat vetítik ki a teljes társadalomra, vajon még mi motiválhatja őket az állandó hazudozásra?Social Justice Emília: Orbánjugendet nevelnek az óvodákban?
Baj-e, ha a gyerekeknek megtanítják az óvodában a magyar és a keresztény kultúra alapjait, és ezzel alakítják az identitásukat? A haladó sajtó szerint baj, hiszen megint jókora visongást rendeztek, ezúttal az óvodai pedagógiai program módosítása, illetve pontosítása miatt. Ők azt szeretnék, hogy csak gender- és migránsérzékenyítésben részesüljenek az ovisok. Az Orbánjugendtől meg az emberek tudatán uralkodó papoktól rettegő és a magyarságukat és kereszténységüket fontosnak tartó embereket lebirkázó portálok még az óvodák működési támogatásának növekedését is semmibe vették, csak hogy előadhassák az unalomig ismételt rettegésüket a fasizmustól.Social Justice Emília: Kár aggódni a genderszakokért, fontosabb dolgunk is lenne (VIDEÓ)
A társadalmi nemek tanulmánya, azaz a genderelmélet valós problémákat valós nézőpontból megközelítő, és azokra valós válaszokat adó tudományág, amelyet ráadásul rendkívül hasznos az egyetemeken tanítani, hiszen a társadalom számára pótolhatatlan tudással vértezi fel a diákokat, nem igaz? Nem. Emília elmondja, miért. Sajnálható áldozati csoportok körülrajzolgatása helyett inkább az egész, atomizálódott társadalom válsága érdemelne figyelmet.Social Justice Emília: Vágó úr, ez komoly? Ilyen jó volt a muzulmán hódoltság? (VIDEÓ)
Tényleg olyan hasznos volt a muzulmán török hódítás, ahogy Vágó István mondja? Tényleg megmaradt a nyelvünk és a kultúránk, ráadásul a gasztronómiánk is nyert a dolgon? És valóban problémás az Egri csillagok, mert feltüzeli a muzulmánellenes érzéseket a magyarokban? Egészen el tudnak rugaszkodni a valóságtól a haladók, amikor a tömeges bevándorlás mellett kell érvelniük, aztán egyszercsak kibújik a szög a zsákból, és kiderül, hogy ők is pontosan tudják: ami most zajlik, az bizony nem szerencsétlen menekültek áradata, hanem hódító invázió. A Social Justice Emília legújabb részéből kiderül, mit nyertünk, és mit vesztettünk a török hódításon, aztán mindenki eldöntheti, hogy jól járnánk-e egy újabb muzulmán uralommal.Van-e homoszexuális lobbi, kellene-e családlobbi? – Social Justice Emília különkiadás Tusványosról (Videó)
Ki akarják közösíteni, el akarják nyomni a magyarok a homoszexuálisokat? Mit gondolnak a házasságról? Létezik-e homoszexuális lobbi, mi a célja, és még milyen lobbira lenne szükség? Ezeknek járt utána Vincze Emília Tusnádfürdőn. A Social Justice Emília különkiadása ezúttal Székelyföldről jelentkezik be, amiből az is kiderül, miről beszélnek bátran az emberek, és mi az, amiről csak sokkal óvatosabban mernek megnyilatkozni a szólásszabadság korában.Social Justice Emília: 5 ok, amiért a feminizmus hülyeség (VIDEÓ!)
Új videóval jelentkezik Emília, aki a közterületen való életvitelszerű tartózkodás betiltása körüli hisztiről készített videója után most a feministák kamusérelmeiről és álmegoldásairól mondja el markáns véleményét. A nők és a férfiak együttélése sosem lesz tökéletes, de ettől még lehet jó, a feminizmus viszont leginkább azon dolgozik, hogy semmilyen se legyen. A problémákat meg lehetne beszélni, meg lehetne oldani, azonban mindez sokkal nehezebb, ha van egy agresszív kisebbség, amely mindenkire kivetíti a saját frusztrációit, és legfőbb célja, hogy összeugrassza egymással a két nemet. A #SocialJusticeEmília új része öt dolgot sorol fel, amiben a feminizmus tévútra viszi a közbeszédet.Lebuknak a társadalomjobbító „jóemberkedők”, jön a Social Justice Emília (VIDEÓ!)
A PestiSrácok.hu áprilisi választások előtt megjelent, szavazásra hívó videójában bukkant fel a nagyközönség előtt Vincze Emília, aki többedmagával a kormány melletti kiállásra buzdított. Néhány nappal később, a Polbeat adásában bővebben is kifejtette a videó többi szereplőjével együtt, miért érdeke Magyarországnak, hogy a kormány a helyén maradjon. Jobboldaliságának és kormánypártiságának nyílt felvállalása mellett Vincze Emília történetét az teszi még érdekesebbé, hogy a korábbi MSZP-alelnök, majd Fidesz-tag, jelenleg pedig Jobbik-támogató Csintalan Sándor lánya. Erről a szálról a PestiSrácoknak adott apa–lánya videóinterjúban derült ki több velük kapcsolatban, akik jóban vannak, de politikai téren teljesen különbözően gondolkodnak. Vincze Emília a jövőben állandó produkcióval jelentkezik a PestiSrácok felületén: ez lesz a Social Justice Emília című videóblog.Ajánljuk még















