Ezúttal a sofőrjének adott fegyelmit Karácsony GergelyPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 30. A napokban ismét kiverte a magyar nyilvánosság előtt a biztosítékot a főpolgármester azzal, hogy míg a földi halandók kénytelenek az általa előidézett közlekedési káosz következtében a dugóban rostokolni, addig ő maga szabálytalanul a buszsávot használva csapja le az utat. Az esetről a Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozott Karácsony Gergely, aki felháborítónak nevezte sofőrje szabálysértését, illetve azt is elárulta, hogy az autó vezetője szégyelli a tettét – írja a mandiner.hu.
Szándékosan hajtott egy tóba a buszsofőr, 21-en haltak megPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 13. Az őt ért sérelmek miatt szándékosan hajtott bele egy tóba a buszsofőr múlt kedden a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban, tettével 21 ember halálát okozva - állapították meg a szerencsétlenség körülményeit vizsgáló kínai hatóságok. A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap beszámolója szerint a sofőr amiatt akart bosszút állni, hogy egy városfejlesztési projekt keretében a helyi kormányzat lerombolta az otthonát.
Egy részeg sofőr halálra gázolt, majd cserbenhagyott egy férfit ÚjcsanálosnálPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 13. Halálra gázoltak, majd cserbenhagytak egy férfit vasárnap éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Újcsanálosnál, az ittas sofőrt és három utasát elfogták – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon hétfőn.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Orbán elégedett Trumppal, de vannak kikötései Forró drót augusztus 20. Ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy igazából mi magyarok uraljuk a világot és azt állítják el vagyunk szigetelődve, azoknak ajánljuk figyelmükbe, hogy Trump a hétfői megbeszélés után a magyar miniszterelnök véleményét is kikérte.
Merénylet!444! – Avagy Hadházy és az autós nindzsák Forró drót augusztus 20. Egy sötét gonosz világban élünk. A diktatúra kitölti a mindennapokat és az állampárt autóba ültetett nindzsákkal tervez merényletet mindenki ellen, aki lázadni mer. Vagyis, vagy ez van, vagy Hadházytól el kéne zárni a lónyugtatós dobozt.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?