sóly
Az Ügy: Karnyújtásnyi távolságban felelősek vagyunk a világért (videó)
Karácsony szent ünnepe alkalmából a PestiTV Az Ügy című műsora valódi nemes, jó ügyet mutatott be. A műsor stábja a Veszprém megyei Hajmáskérre és Sólyba látogatott, ahol a helyi református társegyházközség az ország egyik legnagyobb házi segítségnyújtó szolgálatát vezeti. 180 házi segítségnyújtójuk, szociális gondozójuk több, mint 1000 rászoruló, egyedül élő idős embert, illetve nagycsaládokat lát el naponta. Járvány idején és ünnepek előtt még több a feladata azoknak, akik életüket mások szolgálatába állították. Az ellátottaknak pedig nemcsak az adomány, hanem a gondoskodás, a személyes kapcsolatok is mindennél többet érnek. A Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközség és lelkésze őrzi az ország egyik legrégebbi templomát Sólyban, Koppány és István csatájának helyszínén. Az 1023 éves templom több felújításon átesett már. A PestiTV forgatása után derült ki, hogy a kormány további 130 millió forintot biztosít a történelmi emlékhely felújításának befejezésére és méltó bemutatására. Az Ügy második riportjában a Katolikus Karitász orvosmissziójának szolgálatát mutatjuk be.15 évig börtönben marad a sólyi kislány kamasz gyilkosa
Jogerősen 15 év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a fiatalkorú fiút, aki 2018 májusában megölt egy nyolcéves kislányt Sóly határában – közölte a táblabíróság szóvivője.Bíróság előtt a sólyi gyerekgyilkos - A vád szerint F. Ferenc brutális kegyetlenséggel végzett a kislánnyal
Előkészítő ülést tartott csütörtökön a Veszprémi Törvényszék fiatalkorúak ügyeiben eljáró tanácsa a tavaly májusi sólyi gyerekgyilkosság ügyében. Ahogy arról az eset után elsőként részletesen, helyszíni riportban beszámoltunk, a mindössze 16 éves F. Ferenc játszani csalta el a nyolcéves Adriennt. A kislány lemeztelenített holttestét másnap hajnalban találták meg a Királyszentistván melletti zsilip közelében, a patakban. Fején olyan sérülések voltak, amelyek egyértelművé tették, hogy a gyermek bűncselekmény áldozata lett. A cigány származású kamaszt, aki családjával a szomszédos Hajmáskéren élt, alig néhány órával később elfogták a rendőrök. F. Ferenc azóta letartóztatásban van, és a börtönben egyszer már megpróbált öngyilkos lenni. Az előkészítő tárgyaláson csak részlegesen ismerte be a tettét, ezért a büntetőper szeptemberben folytatódik.Vádat emeltek a sólyi gyermekgyilkosság gyanúsítottja ellen
Vádat emelt a sólyi gyermekgyilkosság gyanúsítottja ellen a Veszprém Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a tizenhat éves terhelt ellen különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a hatóság. Áldozata 8 éves volt.Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a sólyi gyermekgyilkosság elkövetője
A Veszprém Megyei Főügyészség a letartóztatás meghosszabbítását indítványozta a 2018 májusában, Sólyon elkövetett emberölés ügyében. A Veszprémi Járásbíróság végzésével az ügyészi indítványnak helyt adott, és a kényszerintézkedés tartamát két hónappal meghosszabbította.Gyermekgyilkosok, gyilkos suhancok: "A gyermekvédelmi jelzőrendszer egészének is megvan a felelőssége"
A megrázó sólyi gyermekgyilkosság nem csak brutalitása, hanem összetettsége, társadalmi körülményei miatt is rendhagyó. Egy 16 éves, deviáns jegyektől nem mentes kamasz hidegvérrel meggyilkolt egy ártatlan 8 éves kislányt. Naponta felidézhetjük, milyen módszerrel, milyen különleges brutalitással tette, és ecsetelhetjük a szülők fájdalmát, a falu lakosságának megrökönyödését és idézhetjük az utólagos "bölcs" megjegyzéseket: "sejthető volt, hogy hasonló fog történni", "benne volt a levegőben". De akkor még mindig messze járunk attól, ami a valós tragédiája ennek a történetnek, attól, amiről már kevesebben mernek beszélni. Az elkövető is szinte gyerek még. Mi minden hiányzik egy gyermek neveléséből, és mennyi mindennek kell történnie egy gyermek életében ahhoz, hogy a legfontosabb, az élet tisztelete ne alakuljon ki benne és képes legyen puszta kézzel, egy kővel agyonverni egy ártatlan kislányt? S ha az alapvető normák hiányát annyian látták, miért nem léptek közbe éveken át? Biztos, hogy csak az elkövetőnek van a felelőssége?Hirtelen érzelmi indíttatásból ölt - beismerő vallomást tett a gyerekgyilkos kamasz (Videóval, fotógalériával!)
Tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják azt a 16 éves fiatalt, akit ma előzetes letartóztatásba is helyezett a Veszprémi Járásbíróság a sólyi gyermekgyilkossággal összefüggésben. A rendőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy néhány részletéről. Azt is megerősítették, hogy az elkövető a hajmáskéri F.F. (mi már korábban konkrétabban megneveztük, F. Ferencről van szó). A Veszprém megyei rendőr-főkapitány számos az interneten, illetve sajtóhírekben keringő téves információt cáfolt. Nem találtak a kamasznál másik kislányt, egyáltalán nincs másik eltűnt gyermek, és egyedüli elkövető a gyanúsított, nem keresnek mást az ügyben. A PestiSrácok kérdésére dr. Tarcsa Csaba az indítékról szólva annyit mondott, hogy az elkövető és az áldozat ismerték egymást, a gyilkosság hirtelen kialakult érzelmi döntés volt. F. Ferencet három alkalommal hallgatták ki, legutóbb hétfőn délelőtt, a helyszínen. Részletes beismerő vallomást tett és együttműködő a hatóságokkal.Előzetesben a gyerekgyilkos - F. Ferenc kardokkal pózolt és Hajmáskér szerte dicsekedett vele, hogy ölni fog
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprémi Járásbíróság F. Ferencet, azt a hajmáskéri 16 éves cigány fiút, aki a megalapozott gyanú szerint pénteken este brutálisan meggyilkolt egy 8 éves kislányt Sólyban. Az előzetes tárgyalást a Veszprémi Törvényszék épületében tartották meg. A tárgyaláson a fiatalkorú gyanúsított kirendelt védőjén kívül az édesanyja is megjelent. A rendőrök egy csapatszállítóval, öt-hat fővel biztosították a helyszínt, illetve a bíróság épületét. A hétvégén megtaláltuk F. Ferenc Facebook oldalát, valamint néhány ismerősével is sikerült beszélnünk. Azt mondták, a fiú mostanában többször említette, ki akarja próbálni, milyen embert ölni. Közösségi oldalán több fotót is találtunk, melyen agresszív pózban, ütésre lendülő ököllel, illetve karddal a kezében látható.Reverend: Nyolcévesen halott, avagy vádlottak padján a társadalom
Szeretem a Pünkösdöt. A Szentlélek kiáradásának ünnepe, a Keresztyén Egyház születésnapja, egy mindent elsöprő Istenbizonyíték, mely nyilvánvalóvá teszi, milyen nagyon szeret minket Mennyei Atyánk. Az idei évben is izgatottan vártam az ünnepet, szomjúhozva a „Lélek édes borára”.Ajánljuk még