Pesti Srácok

Reverend: Nyolcévesen halott, avagy vádlottak padján a társadalom

Reverend: Nyolcévesen halott, avagy vádlottak padján a társadalom

Szeretem a Pünkösdöt. A Szentlélek kiáradásának ünnepe, a Keresztyén Egyház születésnapja, egy mindent elsöprő Istenbizonyíték, mely nyilvánvalóvá teszi, milyen nagyon szeret minket Mennyei Atyánk. Az idei évben is izgatottan vártam az ünnepet, szomjúhozva a „Lélek édes borára”.

PolgárPortál-publicisztika

A Pünkösd előtti nap még ünnepélyesebb volt idén, hiszen esküvőt tartottunk településünk frissen restaurált templomában. Egy hétvégényi folyamatos örvendezés Isten és emberek között. Ezt vártuk, ezt reméltük és ebbe hasított bele a fájdalom. Meghalt egy ártatlan gyermek, nyolcévesen. A búcsúzás mindig fáj. A halál mindig nehéz, de amikor egy gyermeké, ráadásul erőszakos, brutális – ilyenkor nincsenek szavak.

Bevallom, háromgyermekes családapaként – akinek éppen nyolcéves kislánya van – belém hasított az érzés, akár az enyém is lehetett volna. Sőt, az sem tűr nyomdafestéket, amit az elkövetőről gondoltam és kívántam neki. Tegnap még bennem is tombolt a vád, a düh, az értelmetlen halál miatti fájdalom. Büntetést és elégtételt akartam, azonnal, rögtön, minden áron.

PestiSracok facebook image

Majd beléptem ma a templom kapuján és megpillantottam az Úrasztalát. A kenyér és a bor egy kétezer évvel ezelőtti brutális gyilkosságra emlékeztetett és arra, hogy az a halál sem volt értelmetlen és felesleges. Mert mi emberek csak az áldozatokból értünk. Máséból, magunkéból, a halál katarzisából, de a feltámadásban bízva. Ráébredtem, hogy ez a kegyetlen cselekedet, nem csupán egy fiatalkorú bűnöző hibája, a halott gyermek vádló szemeivel egy Istentől elforduló rendszerre néz.

A magukat liberálisnak mondó kormányok folyamatosan átszervezték az iskolarendszert és a társadalmi berendezkedést. A tanár jogait és lehetőségeit addig csorbította a rendszer, hogy manapság nemhogy fegyelmezni nem tudja a nehezebben kezelhető gyermekeket, de még elmarasztaló véleményt sem mondhat róluk.

Miért nem lehet kimondani, ha valaki deviáns? Miért nem lehet azt mondani, hogy alkalmatlan, felkészületlen, elégtelen, vagy épp nem közösségbe való? Nem akarom megbántani a szülőket és pedagógusokat, de szülőként és hitoktatóként úgy érzem, a rendszer arra lett kitalálva, hogy felmentse a szülőt és a pedagógust is a gyermeknevelés kötelessége és felelőssége alól.

Az új generációt elsősorban nevelni kellene. Persze gyakran ez a szülőkre is ráférne. Az elmúlt években felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek semmit sem jelent a “jövőnek nevelni” tétel. Felelősnek lenni a társadalomért, a közösségeink jövőjéért és az egyénekért is. A nők nem akarnak szülni, mert féltik a testüket, a férfiak nem akarják a családfő felelősségét vállalni. A gyermekek pedig nem készülnek tudatosan arra, hogy szülőkké váljanak. Na persze a kötelességtudat munkára és erőfeszítésre ösztönöz. Manapság pedig senki nem akar erőt kifejteni. A jövőt pedig valakinek fel kellene építeni, különben a fejünkre zuhannak mulasztásaink elmarasztaló eredményei.

Gyermekkoromban megvizsgálták a képességeinket és annak alapján lett kiből orvos, kiből kőműves. Szemünkbe mondták az igazságot, sőt szüleinkébe is, tájékoztatták őket arról, hogy mire vagyunk képesek. Tetszett, nem tetszett, hol objektívebb, hol szubjektívebb köntösben, de szembesítettek mindenkit saját és gyermekei korlátaival. Ha a gyermek nem volt alkalmas valamire, eltanácsolták, ha a szülő volt alkalmatlan a gyereknevelésre, elvették a gyermeket.

Kegyetlennek tűnik, de helyénvalónak, különösen ha arra gondolok, hogy egy nyolcéves kislány még ma is élne, ha a rendszer következetes és őszinte lett, lehetett volna. A gyermeknevelés épp úgy nem tűri a politikai korrektséget, mint a közbeszéd, sőt! A gyermekeink jövője követel igazán csak őszinteséget! Nem bújhatunk el a felelősség elől, ahogy azok a törvényhozók sem, akik felpuhították az oktatási rendszert. De míg élünk, tudunk javítani.

Épp ezért, harag nélkül, de szívemben fájdalommal kérem az új kormányt és a parlamentet, reformálják meg az oktatást! RE FORMÁCIÓT kérek, visszaalakítást, oktatást és nevelést, sőt ha kell fegyelmezést, mert gyermekem van nekem is, akit oktatok, nevelek, fegyelmezek, de féltek is, sőt vannak százak, ezrek, akik velem együtt rettegnek a gyermekükért, ha ilyen gyilkosságokról hallanak.

Mi, akik jogkövető életet élünk, féltjük gyermekeinket, életüket és jövőjüket egyaránt, segítséget kérünk az általunk választott kormánytól. Védjék meg a gyermekeinket, mert mi nem akarunk önbíráskodást. Az én gyermekeimet Nárcisz kölyke őrzi. Néhányan tudják mit jelent ez. Épp ezért most azokért kérek, akiknek nincsen otthon kuvaszuk!

Fotó: A 2018. május 19-én holtan talált, nyolcéves sólyi kislány, Adrienn fotóját tartja a kezében édesapja / hirzona24.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.