sólyom sándor
Lassan eltűnik az MSZP a DK bendőjében
Portálunk már számtalanszor rámutatott, hogy az ellenzéki oldalt kisgömböcként felzabáló gyurcsányisták étvágya csillapíthatatlan. Ezt tükrözi a DK által támogatott előválasztási jelöltek névsora is, melyek között rengeteg a más pártokból importált ember. Karácsony Gergely gittegyletével együtt hamarosan az MSZP is eltűnik a Gyurcsány–párt bendőjében, a haldokló szervezetek tagjai azonban továbbra is a politikából szeretnének élni, ezért karriervágytól fűtve átevickélnek a baloldali összefogást uraló Demokratikus Koalícióhoz. Pozíciókért folytatott belső harcok okoznak feszültséget országszerte az ellenzék berkeiben. Egy-egy posztra viszonylag sokan aspirálnak, mégis égető káderhiányról árulkodik a DK listája, hiszen hiába ajánlják úgy a szavazóik figyelmébe jelöltjeiket, mint akik az Orbán-rendszer leghangosabb ellenségei helyben, ha a budapesti közéletből kikopott, helyismerettel sem rendelkező politikai kalandorokat küldik vidékre. Jó példa erre a „Magyar Liberális Párt” nevű mikroformáció egykori főpolgármester–jelöltje, Sermer Ádám, aki fővárosi kudarcai után a DK áldásával most Matyóföldön próbálna szerencsét, miközben nincs semmilyen mezőkövesdi kötődése. Ajánljuk még
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?