soós viktor attila
Primitív erőszakkal és sunyi aljassággal törték meg az egyházakat – Honi felderítés (Videó)
Ősellenségként kezelték a kommunisták a keresztény vallást, és már rögtön a második világháború után megkezdték a papok elleni agressziójukat, a belügy uraiként többeket gulágra hurcoltattak. Az 1948-as teljes hatalombitorlásuktól kezdve aztán beindult a leplezetlen agresszió, nagyon sok papot bebörtönöztek, megkínoztak, agyonvertek a vizsgálati fogságban, vagy csak úgy meggyilkoltattak. Azonnal börtönbe vetették Mindszenty József esztergomi érseket is, aki ekkor előbb a Rákosi-diktatúra primitív erőszakosságát élhette át testközelből nyolc éven át, majd '56 után a Kádár-diktatúra lejáratásra, bomlasztásra építő, megalkuvást kikényszerítő, gerinchajlító aljasságával is szembesült. A két elnyomó rezsim egymásra épülő módszere célt ért; a Magyarország életében addig a lelkipásztorkodáson túl is szervesen részt vevő egyházat megtörték, és ma is csak árnyéka a kommunizmus előtti önmagának. Rákosiék csaknem 12 ezer szerzetest tettek utcára földönfutóként, az általuk korábban nagyrészt kézben tartott oktatás, egészségügy és szociális ellátás pedig azóta válságban van. Soós Viktor Attila történész mondta el az egyházüldözés részleteit és, hogy mit vesztett ezzel Magyarország. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.