soproni tamás
A környezetvédelemre fogja a momentumos terézvárosi polgármester, hogy 36 ezer forintra emeli az éves parkolási díjat
Soproni Tamás úgy kívánja meghálálni a kerületieknek, hogy rá szavaztak az önkormányzati választáson, hogy az éves parkolási díjat 36 ezer forintra emeli. Persze ahhoz nincsen mersze, hogy beismerje, milyen jól fog jönni ez a pénz a lakosoktól az önkormányzatnak, inkább arról beszél, hogy óvni kell a környezetet és ő csak nyugat-európai mintát követ. Ez azonban nem valószínű, hogy nyugtatja azokat, akiknek most a zsebükbe kell nyúlniuk.Soproni Tamás: vereséget szenvedtünk
Vereséget szenvedtünk. Jelentette ki Soproni Tamás az Indexnek adott interjújában. A politikus még mindig abban reménykedik, hogy a Momentum talpra tud állni, a megoldást pedig továbbra sem a jó ötletekben, hanem a közösségben látja.A Momentum Karácsony, a Jobbik Vitézy támogatására buzdít Szentkirályi Alexandra visszalépése után
Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelöltségtől való visszalépésére reagálva Soproni Tamás momentumos politikus Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester, Brenner Koloman jobbikos politikus pedig Vitézy Dávid támogatására buzdított.Terézvárosnak is változásra van szüksége – Hegedűs Hanna a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Hegedűs Hanna, a Fidesz–KDNP VI. kerületi képviselőjelöltje volt. A műsorban szó esett arról, hogy milyen okból és motivációval indul el egy fiatal nő az önkormányzati választáson, és milyen várospolitikai kihívások jelentkeztek Terézvárosban az elmúlt öt évben. A felületes szemlélőnek Soproni Tamás momentumos pártszínein kívül nem lehetett sok gondja a VI. kerületi polgármesterrel, de vajon mi található a jéghegy nem látható részein? Mit tudhatunk a terézvárosi baloldal 140 millió forintos korrupciós botrányáról? Mik Hanna felkarolt témái, és miért jelentenek olyan nagy problémát az Airbnb-k a kerületben? Mi a helyzet a zöldítés szélesebb körű megvalósítási tervével? És hogyan lehet valódi városüzemeltetést folytatni a látványpékségszerű politizálás helyett Budapesten? Ezeket a kérdéseket feszegettük a legújabb Grundban.„Ez nem fog így menni...” – Politikailag meglehetősen egyoldalúra sikerült a bicskei gyermekotthon ügyét feltáró bizottság első ülése
Még hiányzó dokumentumok alapján elkészített fővárosi jelentés; Tarlós felelőssége és Demszky bevédése; a sikertelen rendőrségi nyomozás után eszköz nélkül maradt intézmény – csupa megválaszolatlan kérdés lengte körül a bicskei gyermekotthon működését feltáró, baloldali többségű bizottság első ülését. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a rendelkezésre álló dokumentumok hiányosságai ellenére a baloldal nem szeretné bővíteni a meghallgatottak körét, hogy az intézmény 2011 előtti működéséről is képet kaphasson a közvélemény, Tarlós István felelősségét azonban meghallgatáson firtatnák, annak ellenére, hogy a 2011-es bejelentést követően a főpolgármester azonnal reagált a gyermekbántalmazás gyanújára.Skót duda – A techóriások úgy szűrik nekünk a tartalmakat, mintha gyerekek lennénk (VIDEÓ!)
A YouTube likvidált engem is, így az öt éves csatornám az enyészeté lett. Se egy figyelmeztetés, se egy videóleszedetés, egyszerűen úgy nyilvánították gyűlöletkeltőnek a csatornámat, ahogy van. Fellebbezni próbáltam, de állítólag az e-mailcímemen nincs is csatorna. No comment, a Rumble.com keblére ölelve várja a tartalmainkat. Ettől függetlenül azért szomorú, hogy nem lehet még csak beszélgetni sem az LMBTQ borzalmairól, a balliberális politika eszement cselekedeteiről. Mint a gyerekeknek, úgy szűrik nekünk is a tartalmakat a techóriások. Bár, ha jó sokat fizetsz nekik, például hirdetés formájában, akkor persze a bűnöd megbocsátható. Valószínűleg én itt hibáztam, nem fizettem. Erről is beszélgettünk a Skót duda e heti epizódjában, de nem mehettünk el Cseh Katalin újabb hazaellenes cselekedete mellett sem, hiszen az EP-ben a szavazati jogunk elvétele mellett foglalt állást és ezen felül a külföldön tanulni vágyó magyar diákok lehetőségeinek is igyekezett keresztbe tenni. Végül Robert Fico szlovák miniszterelnök látogatását vettük górcső alá, ugyanis a régi ellenségből most úgy tűnik, szövetséges lett, de azért ne dőljünk hátra.Deutsch Tamás: foglaljon állást a terézvárosi polgármester az uniós felsőoktatási programok ügyében!
Nyílt levélben szólítja fel Soproni Tamás terézvárosi polgármestert, a Momentum politikusát Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, a Fidesz választókerületi elnöke és Kovács Balázs Norbert, a Fidesz terézvárosi szervezetének elnöke, hogy foglaljon állást: támogatja-e pártja álláspontját az uniós felsőoktatási és kutatásfejlesztési programok ügyében.Újabb 24 milliót bukott Terézváros – Lemondásra szólítanák fel Soproni Tamást, a kerület momentumos polgármesterét
Határozatképtelenség miatt elmaradt szerdán a VI. kerületi önkormányzat képviselőtestületi ülése, amelyet a terézvárosi fideszes képviselők mellett egy független képviselő kezdeményezett azért, hogy lemondásra szólítsák fel Soproni Tamást (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP), mivel szerintük a polgármester tevékenysége miatt sorozatos anyagi kár éri a kerületet.Ajánljuk még