Pesti Srácok

A környezetvédelemre fogja a momentumos terézvárosi polgármester, hogy 36 ezer forintra emeli az éves parkolási díjat

null

Soproni Tamás úgy kívánja meghálálni a kerületieknek, hogy rá szavaztak az önkormányzati választáson, hogy az éves parkolási díjat 36 ezer forintra emeli. Persze ahhoz nincsen mersze, hogy beismerje, milyen jól fog jönni ez a pénz a lakosoktól az önkormányzatnak, inkább arról beszél, hogy óvni kell a környezetet és ő csak nyugat-európai mintát követ. Ez azonban nem valószínű, hogy nyugtatja azokat, akiknek most a zsebükbe kell nyúlniuk.

Folytatódik a fővárosban az autósüldözés, melyet Karácsony Gergely kezdett, Niedermüller Péter folyatott és amibe most Soproni Tamás is beszáll azzal, hogy a terézvárosi lakosoknak mostantól 36 ezer forintot kell évente fizetniük azért, hogy a kerületben parkolhassanak. Azzal nyugtatja a kedélyeket, hogy ez havonta mindösszesen 3 ezer forintot jelent, ami 5 liter benzin. Eddig azonban ingyen parkolhattak azok, akik itt laktak, szóval mindenképp egy érvágás nekik.

A momentumos polgármester bejegyzésében kiemelte, hogy az előző városvezetés (a fideszes) mélygarázsokkal, parkolóházakkal, okosparkolással igyekezett megoldani a környékbeli parkolási problémákat (ami az V. kerületben, ahol most is fideszes a vezetés még mindig így van) de ez nem megoldás, mert csak parkolósorokat okoz. A pénz szedése az igazi megoldás...

Végül nem kell aggódni, hiszen jó helyre kerül a zsozsó, mivel

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.