sorbonne
Scholz és Macron: Németországnak és Franciaországnak úttörőként kell fellépniük Európa újraalapozásában
Európa jövőjének motorja a francia–német együttműködés – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő vasárnap, a Franciaország és Németország közötti megbékélési szerződés hatvanadik évfordulója alkalmából, a két ország kormányának és képviselőinek részvételével a párizsi Sorbonne egyetemen rendezett ünnepségen.Kommunista elnököt akartak Macron és Le Pen helyett a diákok, ezért elfoglalták a Sorbonne egyetemet (Videó)
Szerdán délután több mint ötszáz francia diák foglalta el a párizsi Sorbonne egyetem épületét. A diákok az intézmény nagy előadójában gyűltek össze, az épület bejáratait pedig elbarikádozták. Tiltakozásuk oka, hogy a köztársasági elnökválasztás egyik jelöltje, a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon nem jutott be a választás második fordulójába. A tiltakozó egyetemisták csaknem mindegyike Mélenchonra szavazott.Macron: az iszlamisták a jövőnket akarják
Emmanuel Macron francia államfő szerint az iszlamista támadásban öt nappal ezelőtt meggyilkolt történelemtanárnak azért kellett meghalnia, mert a "köztársaságot testesítette meg". Samuel Paty végső búcsúztatásán az elnök kijelentette, hogy Franciaország nem mond le a szólásszabadságról és a szekularizációról.Ajánljuk még











