steinbach józsef
Megvan, hogy ki lép Balog Zoltán helyére a Református Zsinat élén
Egyhangúlag Steinbach József dunántúli püspököt választották meg a reformátusok éves tavaszi zsinatán a zsinat lelkészi elnökének – írja a Református.hu. Balog Zoltán püspök Zsinat lelkészi elnöki tisztségéről való lemondását határozatok keretében vette tudomásul a zsinat.Balog Zoltán: csak az élő ige tarthatja egyben a református egyházat
Csak az "élő ige" éltetheti és tarthatja egyben a református keresztyén közösséget – mondta Balog Zoltán református püspök szombaton, Budapesten, a magyarországi és felvidéki lelkészek találkozóján, a református egyházban 2024-re meghirdetett élő ige évének megnyitóján.Gulyás Gergely: A kereszténység az igazság keresésének kultúrája
A kereszténység kultúrája az igazság keresésének és kimondásának kultúrája – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap este, Budapesten, az Október, a reformáció hónapja elnevezésű programsorozat részeként megtartott gálaesten. Gulyás Gergely kiemelte: Európát a kereszténység kultúrája tette otthonunkká, a reformáció pedig számtalan területen tett hozzá ehhez a kultúrához. Nemcsak a hitéletet, a teológiát vagy éppen az egyház intézményrendszerét újította meg, de új fejezet nyitott a társadalmi berendezkedésben és a mindennapi élet számtalan területén.Ünnep és történelem - Egyházi vezetőink ökumenikus üzenete Ferenc pápa csíksomlyói látogatása elé (PS-VIDEÓ)
Bízunk abban, hogy a csíksomlyói látogatás után Ferenc pápa sokkal jobban meg fogja érteni a magyarságot és mi is sokkal jobban meg fogjuk érteni őt – hangzik el a szombati, pápalátogatás elé készített videónkban, amelyből kiderül: a történelmi alkalomnak nemcsak katolikus, de ökumenikus jelentősége is van. Videónkban többek között Mohos Gábor, érseki általános helynök, Steinbach József, református püspök és Fischl Vilmos, evangélikus lelkész mondja el gondolatait az esemény jelentőségéről.Ajánljuk még