súgógép
Négy súgógép sem húzta ki Márki-Zayt a slamasztikából
Portálunk már szerdán beszámolt arról, hogy Márki-Zay programbemutatója egy groteszk felolvasóest volt, súgógépek vették körbe minden irányból. A Magyar Nemzet csütörtöki cikkében pedig azt emelte ki, hogy nemcsak az esemény időpontját változtatták meg a szervezők, hanem a miniszterelnök-jelöltjük beszédét is próbálták a vágókkal megmenteni, Márki-Zay Péternek ugyanis nem sikerült felolvasnia az előre megírt szöveget, pedig négy súgógépről is puskázhatott.Súgógépről országértékelt az ellenzék – Márki-Zay Péter még így is bakizott
Ma tartotta országértékelőjét Márki-Zay Péter, aki kezdetben újsáígrói kérdésre azt sem tudta megmondani, mikor tartja, majd több dátumot is említve végül a mai napot mondta ki véglegesnek. Beszéde előtt azonban a szövetséges pártok emberei is felszólalhattak, és furcsa módon nagyon összeállt mindenkinek a szöveg a fejében, még egy papírfecni sem volt előttük. Kiderült: az egészet súgógépről olvasták fel – ami előfordult már –, de persze Márki-Zay Péternek hiba nélkül ez sem ment.Pataky Attila azt üzeni Karácsonynak, tegye magáévá az EDDA Bluest és hagyja el a fővárost!
Karácsony Gergely borsodi súgógéppel megtámogatott szereplése során elárulta, Miskolcról az általa is nagyon sokat hallgatott Edda Blues jut eszébe, ám az ismert ősrégi szám pontos címét és refrénjét nem sikerült helyesen felolvasnia a Dobrev Klára által is favorizált high tech segédeszköz képernyőjéről. Az ügy kapcsán megkerestük az EDDA Művek frontemberét, aki szerzeményéről szólva leszögezte, hogy a dal mindenkié, tehát Karácsony Gergelyé is és egyúttal azt javasolta a főpolgármesternek, hogy hallgassa még többször a számot, tegye magáévá a refrént és hagyja el a fővárost, ahol áldatlan állapotok uralkodnak regnálása óta. A portálunknak nyilatkozó rocklegenda nemcsak a kommunikációs baklövéssorozatot elkövető Karácsony Gergellyel szemben gyakorolt kritikát, hanem a hozzá jóval közelebb álló politikai közösség, a nemzeti oldal számára is megfogalmazott intelmeket.A súgógép sem húzta ki Karácsonyt a slamasztikából, aki hibát hibára halmozott Miskolcon (videó)
Hétfőn megírtuk, hogy súgógép segítségével adta elő Karácsony Gergely Miskolcon a plágiumoktól hemzsegő beszédét. A főpolgármester reagált portálunk – vagy ahogy ő hív minket: a „lakájmédia” – beszámolójára a Facebookon. Posztjában követőinek azt ajánlotta, tekintsék meg a szóban forgó szereplésről készült videót, és döntse el mindenki maga, hogy fejből tartotta beszédét vagy sem. Megnéztük a felvételt, amelyből kiderült: a főpolgármester súgógépre és jegyzetekre is támaszkodott, ennek ellenére hibát hibára halmozott és egyetlen pontos idézet sem hagyta el a száját rövid miskolci beszéde során. Rosszul idézte a híres Edda-dal, az „Elhagyom a várost” címét és refrénjét, valamint Szemere Bertalan beszédéből is pontatlanul, eredeti kontextusától megfosztva ragadott ki egy rövid tagmondatot.Karácsony szerint nem ördögtől való, hogy olvasta a beszédét
Számos alkalommal kritizálták már a magyar miniszterelnököt azért, mert gondolatait papíron szedte össze és ennek segítségével adta elő mondandóját. Most azonban, hogy Budapest főpolgármestere, miniszterelnök-jelöltként (már, ha megnyeri a háziversenyt sajátjai között) haknizza körbe az országot, és súgógépről olvassa fel terveit, már nem ördögtől való. Sőt, Karácsony Gergely odáig is elment, hogy arra utalgat posztjában, hogy ő nem is olvasta a szöveget, az csak úgy ott volt.Súgógép segítségével adta elő Karácsony Miskolcon a plágiumoktól hemzsegő beszédét
Megdöbbentő felvételeket hozott nyilvánosságra a helyi önkormányzati harsona, a minap.hu oldal Budapest főpolgármesterének pénteki miskolci látogatásáról. Karácsony Gergely az ellenzéki előválasztás című cirkusz keretein belül bemutatta az általa támogatott jelölteket és az Erzsébet téren összegyűlt nagyjából száz-százötven szimpatizánsával magyar nyelven ismertetni szerette volna a politikai programját, ám erre még súgógép segítségével sem volt képes. Karácsony, a hiperpasszív szónok nem tudott önálló gondolatokat kipasszírozni magából, borsodi szereplése során Gyurcsánytól ellesett színészi allűröket vetett be és Orbán Viktor beszédeiből plagizált mondatokkal villogott.Ajánljuk még