Kiállt hazánk mellett az FPÖ uniós szóvivője, már Ausztriának sem kegyelmez Brüsszel Világugar 2025 március 27. Úgy tűnik, Brüsszel nemcsak hazánkat nem kíméli, ha az illegális migráció elleni küzdelemről van szó, hanem Ausztriát sem. Míg ugyanis az Európai Bizottság Lengyelországnak engedélyezte, hogy felfüggessze a menedékjog érvényesítését, nyugati szomszédunknak már nem. Az Osztrák Szabadságpárt, az FPÖ tiltakozik a kettős mérce ellen, és kiállt Magyarország mellett is.
Lengyel kísérettel érkezhettek az első migránsok Magyarországra Magyar ugar június 4. Névtelenséget kérő forrásunk kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy a jelek szerint minden félelmünk beigazolódott: máris elkezdték a migrációs paktum végrehajtását. Informátorunk szerint a kecskeméti légibázison ismeretlen gépek szálltak le, amelyekből közel-keletieket szállítottak ismeretlen helyre, méghozzá lengyel katonák kíséretében.
Nem hagyják pihenni a tiszás celebeket, akik most nők alázásával igyekeznek elterelni a figyelmet Magyar Péter kínos performanszairól Magyar ugar június 6.
"Magyar Péter a demokráciát diktatúrára cseréli" Szimpátiatüntetés Sulyok Tamás mellett (ÉLŐ) Magyar ugar június 7. Többen felszólalnak a szimpátiatüntetésen, ahol Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett állnak ki.
"Sérti az EU-s jogot és ellentétes a jogállamisággal" - neves jogászokat kérdeztünk Magyar Péter ördögi tervéről Magyar ugar