Pesti Srácok

Kiállt hazánk mellett az FPÖ uniós szóvivője, már Ausztriának sem kegyelmez Brüsszel

Donald Tusk

Úgy tűnik, Brüsszel nemcsak hazánkat nem kíméli, ha az illegális migráció elleni küzdelemről van szó, hanem Ausztriát sem. Míg ugyanis az Európai Bizottság Lengyelországnak engedélyezte, hogy felfüggessze a menedékjog érvényesítését, nyugati szomszédunknak már nem. Az Osztrák Szabadságpárt, az FPÖ tiltakozik a kettős mérce ellen, és kiállt Magyarország mellett is.

Ennek előzménye, hogy a lengyel kormány úgy döntött, hogy nem ad többé menedékjogot a Fehéroroszországon keresztül érkező illegális migránsoknak – ezzel szigorítva migrációs politikáját.

A szenátus március 13-án jóváhagyta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a menedékjog ideiglenes felfüggesztését a határon átkelő személyek számára a „migráció tárgyiasításának” részeként. Az intézkedés kezdetben 60 napig érvényes, de meghosszabbítható.

És hogy mire hivatkozva érhette el Donald Tusk, hogy felfüggessze Brüsszel elvárásait a menedékjogok kiadásával?

PestiSracok facebook image

A lengyel miniszterelnök nyilvánosan „hibrid hadviselésről” beszélt, és azzal vádolja Oroszországot és Fehéroroszországot, hogy szándékosan „fegyverként” használják a migránsokat Lengyelország és az EU biztonsága ellen.

Ezután Ursula von der Leyennel folytatott megbeszélésén Tusk bejelentette, hogy Lengyelország nem fogja végrehajtani az uniós migrációs paktumot. Az Európai Bizottság elnöke pedig „megértést tanúsított,” és nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy a lengyel-fehérorosz határ „nem klasszikus illegális migránshatár.”

Susanne Fürst. Fotó: APA/Eva Manhart

Miközben Lengyelország az EU Bizottság jóváhagyásával felfüggeszti az illegális migránsok menedékjogát, és engedélyezi a határon történő visszatoloncolást, Susanne Fürst, az FPÖ uniós és külügyi szóvivője az Exxpress.at nevű osztrák lapnak arról panaszkodott, hogy Ausztriában miért ne lehetne ugyanezeket az intézkedéseket alkalmazni.

– kritizálja Fürst.

És ahogyan a szóvivő is megfogalmazta, amíg Tusk személyében von der Leyen egy közeli bizalmasa felfüggesztheti a menedékjogokat bizottsági jóváhagyással, addig más országokban, például Magyarországon, Olaszországban és Görögországban a hasonló intézkedéseket határozottan elítélték és szankciókkal sújtották.

– hangsúlyozza Fürst.

A kiállás nagyon nemes, de az Európai Bizottság sajnos szokásához híven figyelmen kívül hagyja ezeket a kéréseket, felhívásokat. Legfeljebb annyit tesz, hogy egy tagállammal kevesebb lesz a bizalmasainak száma.

Kiemelt kép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök a lengyel-fehérorosz határon tett látogatásán Ozierany Maléban 2025. március 22-én. MTI/EPA/PAP/Artur Reszko

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?