svéd nato-csatlakozás
Orbán Viktor: A szabályoknak is garantálniuk kell, hogy ilyen ne fordulhasson elő, a kegyelmi kérelmet nem lett volna szabad elfogadni
Hatalmas csörte volt az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján a parlamentben, hiszen a gyermekvédelem szigorításáról, a svéd NATO-csatlakozásról is szó volt, a továbbiakban pedig az új államfő megválasztására kerül sor. Orbán Viktor a pulpituson mondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kegyelmi kérdésben csak egyféleképpen lehetett volna dönteni: el kellett volna utasítani, minthogy Magyarországon a gyermekvédelem ügyében zéró tolerancia uralkodik. Később pedig kitért arra, hogy a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt vezetőjét a baloldal tette az intézmény élére, tartották őt ott húsz éven át és a jelenlegi kormány záratta börtönbe. A momentumosok pólóban jelentek meg az ülésen, Tordai Bence Alekszej Navalnij előtt tisztelgett a teljes baloldallal, Gyurcsány Ferenc pedig a Bibliából idézett annak ellenére, hogy hétvégi évértékelőjében még a kereszténység ellen emelte fel a szavát. Kocsis Máté felszólalásánál pedig elszakadt a teljes ellenzék cérnája, de ennek ellenére is kimondta a frakcióvezető, hogy Varju László egy bűnöző.Az új köztársasági elnökről, valamint a svéd NATO-csatlakozásról is dönt ma az Országgyűlés
Megválaszthatja az új köztársasági elnököt tavaszi ülésszakának első napján, hétfőn az Országgyűlés. Az ülésen terítékre kerül a svéd NATO-csatlakozás kérdése is, amelyről a kormánypártok frakcióvezetői a múlt heti frakcióülésén úgy nyilatkoztak, támogatni fogják.Példás lecke diplomáciából - Ulf Kristersson megtanulta a magyar miniszterelnöktől, mit jelent az együttműködés és a partnerség
Egyaránt szolgálják Svédország és Magyarország érdekét a két ország között pénteken megkötött megállapodások - jelentette ki Ulf Kristersson, miután pénteken Budapesten tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel. A svéd miniszterelnök azt hangsúlyozta, bár Svédország és Magyarország sok tekintetben nem áll azonos állásponton, azokon a területeket kell erősíteni, amelyekben egyetértés van.Megérkezett Ulfi könyörögni a NATO-csatlakozásért - Orbán Viktor a Karmelitában fogadta a svéd miniszterelnököt
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta svéd kollégáját, aki azért érkezett hazánkba, hogy Magyarország engedje meg a NATO-csatlakozást.Orbán Viktor: pedofil vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekményekhez kötődő ügyekben nincs pardon!
Az új államfő feladata lesz, hogy helyreállítsa az előző köztársasági elnök, Novák Katalin kegyelmi döntése miatt megbomlott nemzeti egységet, világossá kell tenni, hogy pedofil vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekményekhez kötődő ügyekben nincs pardon - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Döntöttek a kormánypártok: Dr. Sulyok Tamást jelölik köztársasági elnöknek, Deutsch Tamás vezeti a Fidesz EP-listáját
A szokásoknak megfelelően az aktuális parlamenti szezon kezdete előtt a kormánypártok kihelyezett frakcióülést tartottak, amelynek helyszíne Balatonalmádi, az ülést követően pedig Kocsis Máté és Simicskó István, a két kormánypárt frakcióvezetói tartottak tájékoztatót. Azt már előzetesen tudni lehetett, hogy az ülés kiemelt napirendi pontjai között szerepel az új államfőjelölt személyéről szóló frakciódöntés, az európai parlamenti és helyi önkormányzati választásokra való felkészülés, illetve az új gyermekvédelmi törvénycsomag. Ennek megfelelően Kocsis Máté bejelentette, hogy a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasolja köztársasági elnöknek, az elnökjelöltek közüli választás időpontja pedig a pénteki házbizottsági ülésen dől el. Ezzel párhuzamosan Kocsis bejelentette a Fidesz EP-listavezetőjét is: Deutsch Tamás neve fog a szavazólap első helyén szerepelni.Menczer Tamás: Sajnos gerinc nem jár a NATO-csatlakozáshoz
Kemény véleményt fogalmazott meg a Külügyminisztérium államtitkára a finnek viselkedésével kapcsolatban. Menczer Tamás szerint ugyanis ők könyörögnek, hogy támogassuk őket, aztán hazugságokkal támadnak minket. A tanulság pedig az: sajnos gerinc nem jár a NATO-csatlakozáshoz.Ajánljuk még