svédország
Malmö már a muszlimokhoz tartozik
A folyamatos erőszakos fenyegetéseket követően a svéd rendőrség visszavonta az engedélyét annak az iszlámellenes demonstrációnak, amit pénteken rendeztek volna meg Malmőben, és ami a szervezők szerint az ország iszlamizálódására hívta volna fel a figyelmet – írja a V4NA.Újabb, sorozatos keresztényellenes támadások történtek Svédországban
Vandálok sorozatban hét egymás utáni napon gyaláztak és szentségtelenítettek meg egy evangélikus templomot Malmö városában. Az akciók során ablakokat törtek be, és ledöntötték a Jézus-szobrot is. A templomot éjszakai járőrökkel kell védeni – írja a Breitbart.com.Egy 2009-es érdi gyilkosság gyanúsítottját fogták el Svédországban
Elfogták egy csaknem tizenegy évvel ezelőtti érdi gyilkosság feltételezett elkövetőjét Svédországban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu-n.A svéd járványszakértő továbbra sem javasolja maszkok viseletét
Svédország járványszakértője továbbra sem javasolja a koronavírus-járvány ellen maszkok viseletét. Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője kedden a svéd közszolgálati rádióban úgy nyilatkozott, hogy az ajánláshoz további kutatási eredményeket vár hivatala a maszkviselet előnyeiről. Mindeközben az országban már tízszer annyi halálos áldozata van a járványnak, mint a hasonló népességű Magyarországon.A svédek már nem tudják, hányan élnek az országukban
A svéd statisztikai hivatal maga jelezte, hogy nem tudja pontosan megmondani, hány ember van az országban, mivel felmérései csak az adózó állampolgárokat regisztrálják és nem számolnak az illegális bevándorlókkal – számolt be a V4NA.A svédek járványügyi szakértője szerint a WHO félreértelmezte a svéd adatokat
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének járványügyi figyelmeztetése a svéd adatok félreértelmezésén alapul – mondta Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője pénteken. Tegnell szerint a tesztelés kiterjesztése miatt ugrott meg a koronavírus-fertőzöttek száma Svédországban.Tehetetlen a svéd kormány, összeroppantak a járványhelyzet alatt
Míg Európa lassan kilábal a járvány első hullámából, Svédországban súlyos pusztítást végez a koronavírus a nem megfelelő védintézkedéseknek "köszönhetően". Már most több, mint 5000 halálos áldozattal járt a koronavírus-járvány Svédországban. Ez megtörte a szociáldemokrata kormány népszerűségét és teljesen felborította a politikai egyensúlyt – írja a V4NA.Állampolgárságot kap az a 18 ezer illegális bevándorló, akik a 2015-ös migrációs krízis során érkeztek Svédországba
Több, mint 18 ezer illegális bevándorló kap a napokban svéd állampolgárságot. Ezek a migránsok még a 2015-ös nagy migrációs válság során érkeztek a skandináv államba, ahol most megkaphatják az új útleveleiket és svéd dokumentumaikat.Ajánljuk még

















