Pesti Srácok

Malmö már a muszlimokhoz tartozik

Malmö már a muszlimokhoz tartozik

A folyamatos erőszakos fenyegetéseket követően a svéd rendőrség visszavonta az engedélyét annak az iszlámellenes demonstrációnak, amit pénteken rendeztek volna meg Malmőben, és ami a szervezők szerint az ország iszlamizálódására hívta volna fel a figyelmet – írja a V4NA.

A rendezvény nagy port kavart, többek között azért, mert a résztvevők egy Koránt is el szerettek volna égetni. Azonban ezúttal nem a politikai korrektség jegyében vonták vissza az esemény engedélyét, hanem azért, mert olyan sok fenyegetést kaptak a szervezők, hogy a rendőrség úgy érezte, nem tudta volna garantálni a résztvevők biztonságát. A fenyegetések között szerepelt a vandalizmus, a gyújtogatás, a nemi erőszak, de egyes üzenetekben még a gyilkosság is. A Samhällsnytt beszélt a szervezőkkel is, akik elmondták, hogy pont erre a helyzetre akarták felhívni a figyelmet a demonstrációval. Az egyik szervező, Dan Park hozzátette, hogy a probléma létére önmagában bizonyíték, hogy egy, az alkotmány szerint megengedett rendezvényt nem lehet megtartani egy társadalmi csoport akarata miatt, korlátozva ezzel a szólásszabadságot is.

– fogalmazott. Az esemény lemondása után a korábban fenyegetőző hangok teljesen új hangnemet ütöttek meg a közösségi oldalakon, és már a rendőröket gúnyolták. Egy kommentelő azt írta:

Míg egy másik azt mondta:

Forrás: V4NA; Fotó: MTI/EPA/Sahzaib Akber
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.