Pesti Srácok

A svéd járványszakértő továbbra sem javasolja maszkok viseletét

A svéd járványszakértő továbbra sem javasolja maszkok viseletét

Svédország járványszakértője továbbra sem javasolja a koronavírus-járvány ellen maszkok viseletét. Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője kedden a svéd közszolgálati rádióban úgy nyilatkozott, hogy az ajánláshoz további kutatási eredményeket vár hivatala a maszkviselet előnyeiről. Mindeközben az országban már tízszer annyi halálos áldozata van a járványnak, mint a hasonló népességű Magyarországon.

Tegnell egy nappal azután mondta ezt, hogy a svéd Karolinska Intézet jelentésben foglalt állást a maszkok mellett, mert arra jutott, hogy azok akadályozzák a kórokozó terjedését. Tegnell szerint viszont az intézet nem állt elő új ismeretekkel, csupán köztudott állításokat fogalmazott meg. A legfőbb svéd járványszakértő szerint ráadásul több lehet a maszk hátránya, mint előnye, mivel ha nem megfelelően használják, a fertőzés továbbadását segítheti.

A kérdésre, miszerint ha így van, akkor miért javasolja, sőt teszi kötelezővé az országok többsége a maszkok viseletét, Tegnell azt felelte, hogy ezt tőlük kell megkérdezni, majd pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a "maszkpárti" országok közül néhányban sebesen terjed a járvány.

PestiSracok facebook image

mondta a svéd közegészségügyi hivatal járványügyi szakértője.

A 10 millió lakosú Svédországban keddig 5747-en haltak meg a járvány miatt tízszer annyian, mint Magyarországon , és 81 ezer 181-en fertőződtek meg bizonyítottan koronavírustól. Stockholm nem vezetett be korlátozásokat a járvány tetőpontján sem, és maszkviseletet sem javasolt a lakosságnak.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.