svédország
Szivárványos kereszténységben, melegházasságban rejlik az egyház jövője a svéd érsekasszony szerint
Mondhatnánk, tipikusan ünnepellenes cikkel örvendeztette meg olvasóit az Index.hu. A portál a svéd evangélikus egyház első női érsekével közölt interjút, kínosan ügyelve arra, hogy lehetőleg minél élesebben szembeállítsa a haladó svéd, melegbarát protestánsokat a homoszexuálisokat üldöző katolikusokkal, illetve Orbán Viktor bevándorlásellenes politikájával. Szigorúan hangsúlyozva, hogy az efféle alantas szalámitaktikát és viszályszítást méltatlannak, újságírói szempontból pedig etikátlannak érezzük, azért néhány mondat erejéig szemlézünk a svéd érsekasszony mondataiból, főleg azért, hogy érzékeltessük: az ateista, haladó balliberális propaganda milyen eszközökkel igyekszik meghatározni, szerintük milyen, és hogyan is gondolkodik az elfogadható, szivárványos keresztény. Tizenöt év alatt rájöttek a svédek, hogy létezhet migránsbűnözés
A Svéd Bűnmegelőzési Tanács (Brå) nemrég bejelentette, hogy egy tanulmányban összehasonlítják a svédek és a Svédországban élő migránsok bűnügyi statisztikáit. Az egészben az a különleges, hogy az országban 2005-ben készült utoljára hasonló felmérés, azóta pedig rendszerint a haladó svédek inkább igyekeznek másfele nézni, ha bármilyen, a bevándorlókkal kapcsolatos atrocitás történik; emlékezzünk csak a 2018-as gyújtogatásokra, vagy a napi szintű, nők ellen elkövetett erőszakra. Lehet, hogy ez a hozzáállás hamarosan megváltozik, de az sincsen kizárva, hogy kiderül: a bevándorlók valójában a fehérek által elnyomott emberek. Másfél év és kiderül. A svédeknél csak addig tart a migránssimogatás, amíg haza nem kéne vinni egyet (Videón a svéd valóság!)
A Reaktor oldala hívta fel a figyelmet a svéd videóra, amelyből kiderül, hogy a teljesen átmosott agyú svéd járókelők még nagyon sok migránst várnak szeretettel országukba, ám amikor bemutatják nekik Alit, a migránst, akit be kéne fogadni saját otthonukba, már alábbhagy a lelkesedésük. Sőt, béna kifogásokkal próbálják mentegetni magukat, hogy most éppen miért nincs hely, vagy éppen miért nem alkalmasak az adott körülmények. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.