Pesti Srácok

Tizenöt év alatt rájöttek a svédek, hogy létezhet migránsbűnözés

Tizenöt év alatt rájöttek a svédek, hogy létezhet migránsbűnözés

A Svéd Bűnmegelőzési Tanács (Brå) nemrég bejelentette, hogy egy tanulmányban összehasonlítják a svédek és a Svédországban élő migránsok bűnügyi statisztikáit. Az egészben az a különleges, hogy az országban 2005-ben készült utoljára hasonló felmérés, azóta pedig rendszerint a haladó svédek inkább igyekeznek másfele nézni, ha bármilyen, a bevándorlókkal kapcsolatos atrocitás történik; emlékezzünk csak a 2018-as gyújtogatásokra, vagy a napi szintű, nők ellen elkövetett erőszakra. Lehet, hogy ez a hozzáállás hamarosan megváltozik, de az sincsen kizárva, hogy kiderül: a bevándorlók valójában a fehérek által elnyomott emberek. Másfél év és kiderül.

A tervek szerint a Brå tanulmánya a hazai és a külföldi háttérrel rendelkező svédek bűnügyi adait fogja összehasonlítani. A hatóságok azt fogják vizsgálni, hogy miként változtak a statisztikák 2005 óta – olvasható a szervezet által kiadott sajtóközleményben.

– írják. A sajtóközlemény szerint a Brå ezúttal olyan területekre is fókuszál majd, mint a menekülttáborokban szerveződő bűnesetek.

PestiSracok facebook image

A tanulók 25 százaléka migráns

Az elmúlt években a haladó svéd média egyébként jobb híján megpróbálta legyártani a saját bűnügyi statisztikáit; rendszeresen kifejtették, hogy a migráns hátterű svédek erősen felülreprezentáltak a bűncselekmények elkövetésében, jelentsen ez bármit is. A svéd SVT is elkészítette a saját felmérését, amelyből kiderült: a bűncselekmények 58 százalékában migráns hátterűek az elkövetők. Ez persze nem zavarja az állami tévét, amely nemrég a svéd iskolák multikulturalitását illetően is bemutatott egy felmérést. Ebből az derült ki, hogy már a diákok 25 százaléka “külföldi hátterű”, tehát migráns, ami egyébként a szélsőségesen bevándorláspárti skandináv államban ma már talán nem is annyira meglepő. Az már sokkal inkább borzolja a kedélyeket, hogy maga az állami tévé hirdeti, hogy az iskolák nem eléggé kevertek etnikailag. Linköping városában például van néhány oktatási intézmény, ahol a tanulók 90 százaléka migráns.

Erőszakhullám az iskolákban

Bárhogy is alakuljon a várva várt tanulmány, a svédek tudják a legjobban, hogy nem sikertörténet a svéd integráció; az elmúlt öt évben megduplázódott Svédországban az általános és középiskolákban az erőszakos bűncselekmények száma. Az “Åsa Fahlén”, a Tanárok Uniójának elnöke szerint az iskolákban megnövekedett erőszakos bűncselekmények tükrözik a Svédországban jelenleg zajló történéseket. Az elnök rávilágított, hogy különösen nagyot nőtt az országban a migráns bandák által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma.

Erről portálunkon bővebben is olvashat ITT.

Forrás: Bra.se, Breitbart, PS; Vezető kép: Sputnik

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.